A pontház anatómiája

Az első „káder-ház” lakói

Káli Csaba történész, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese néhány éve, Zalaegerszeg modern stílusú épületeit kutatva már vizsgálta a belvárosi Pontházat. Igaz, akkor még csak kívülről. Azóta viszont be is lépett az épületbe – bár csak képletesen – hiszen az 1949 novemberében átadott bérház első lakóit helyezte kutatása középpontjába.

A történész „Egy bérház anatómiája: a zalaegerszegi Pontház” címmel tart majd előadást május 12-én szerdán, azon a levéltár által szervezett tudományos konferencián, melyet Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 125. évfordulójára rendeznek. A XVI. Egerszeg Fesztivál keretében szervezett szakmai napon 12 előadás hangzik majd el a város történetéről, összefoglalva az újabb kutatások eredményeit.

 

Káli Csabát arról kérdeztük, hogy várostörténeti szempontból miért érdekes megvizsgálni a Pontház első lakóit? A történész szerint leginkább azért, mert mint azt már korábban is sejteni lehetett, ez volt a város első, úgynevezett „káder-háza”. A sztereotípiák a kutatás során be is igazolódtak. Azaz 1949-ben, a belváros frekventált helyén felépülő új ház lakásait nem akárkik kapták meg.

 

„1949. október 27-től lehetett a 16 lakásos épületbe költözni. Egy 1950-es választói névjegyzékből pontosan kiolvasható az akkori lakók névsora, születési ideje és foglalkozása. Persze azt nem lehet kizárni, hogy az őszi beköltözés és az 50-es névjegyzék között eltelt rövid időben nem történt cserélődés. Ám erre kicsi az esély.”

A kommunista hatalom sajátos működéséből adódóan azonban egy-két érdekesség kiolvasható ebből a társadalmi mikrokörnyezetből. Két lakás kivételével családok költöztek az épületbe, viszont csak egy gyermek (már az is húsz év körüli) lakott a házban. Általában elmondható, hogy a harmincegy lakó átlagéletkora 34 év volt. A legidősebb közülük dr. Albert Sándor, az OTI orvosa volt a maga 58 évével, aki feleségével lakott a házban. A nők jó része háztartásbeliként dolgozott, ami megfelelt a hagyományos családmodellnek.

A kutatásból kiderül, hogy a Pontház lakói foglalkozásukat tekintve erősen kötődtek a kommunista hatalomhoz, illetve annak valamely szervéhez, vagy az akkori párthoz, az MDP-hez. Így többek között honvédtisztek, MDP járási bizottságának tagja, megyei tanács különböző osztályainak vezetői, MDP megyei bizottságának osztályvezetője, népboltpénztáros, DÉFOSZ megyei titkár és begyűjtési osztályvezető lakott a város első bérházában.

„Első ránézésre van egy-két kakukktojás is” – folytatta Káli Csaba. „Palkó József például villanyszerelőként volt feltüntetve a névjegyzékben, de egy kis kutatómunka után kiderült, hogy ő volt az MDP megyei bizottságának egyik osztályvezetője”.

Siklósi Mihályné egyedülállóként szerepel a listán. A „magányos” hölgy azonban nem más, mint a város első női polgármestere, aki 1949 nyarától a tanácsok megalakulásáig látta el e tisztséget, majd a megyei tanács osztályvezetője, később elnökhelyettese lett.

A klasszikus értelemben vett munkásosztályt mindössze egy vízvezeték-szerelő képviselte. Horváth Aranka egyedülálló, 20 éves, zágrábi születésű, nemzeti vállalati pénztárkezelőt pedig nem sikerült még részletesebben beazonosítani. Talán ő lakott a házmesterlakásban.

További kutatást igényel majd, hogy a Pontház meddig töltötte be a káder-ház szerepet. A történész szerint ez a „státusa” idővel megkopott, hiszen a város más részein újabb és jobb épületek létesültek. A 16 – korábban tanácsi – lakást 1995-ben megvásárolták az akkori bérlők, közöttük azonban már nincs nyoma az eredeti lakóknak, még csak rokoni szálat sem lehet fellelni.

A Pontház további érdekessége, hogy Budapesten – a budai oldalon – a Fő út 61. szám alatt van egy „testvére” az épületnek, ami a Duna-parti Pontház nevet viseli. Ugyanaz a tervezőcsapat készítette, annyi különbséggel, hogy a fővárosi ház nem négy-, hanem nyolcemeletes, ám a stíluselemek szinte teljesen azonosak.

(További részletek: „Újabb fejezetek Zalaegerszeg történetéből” – Tudományos konferencia. Május 12. 9 óra; Díszterem.)