Archivum
Megújult a Gondviselés Háza
Felújították, korszerűsítették és akadálymentesítették a keszthelyi Gondviselés Házát. Az önkormányzattól kapott, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Eötvös utcai épületet ünnepélyes keretek között vehették birtokba újra a gondozottak és a dolgozók február végén.
A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében, több mint negyven millió forintos támogatással újulhatott meg a Gondviselés Háza Keszthelyen. A néhány hónapja kezdődött és most befejeződött beruházás keretében elvégezték a tetőcserét, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést, és teljesen akadálymentesítették az épületet. A munkák alatt a gondozottak ellátása átmenetileg a Lovassy és Park utcában történt.

Az ünnepélyes átadáson a működtető Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kozma Imre és a régiótitkár, Báthy Andrásné mellett többek között Ruzsics Ferenc polgármester, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Manninger Jenő és Mohácsi József országgyűlési képviselő is jelen volt. Klaczné Tar Ibolya intézményvezető boldogan mondott köszönetet azoknak, akik időt és fáradtságot nem sajnálva segítették a beruházás megvalósulását, amely, mint elhangzott: mára nem csak a város, de a megye büszkesége is.
Báthy Andrásné a segítők sorából külön is kiemelte a helyi munkaügyi kirendeltség vezetőjét, Kapcsándy Máriát. A hivatalos beszédeket követő rövid műsor, amellyel a gondozottak lepték meg a vendégeket, nem csak nagy sikert aratott, de többek szemébe könnyeket is csalt, alátámasztva Kozma Imre atya szavait, miszerint: „Szükség van az ilyen ünnepségekre, hiszen néha meg kell állnunk, hogy a lelkünk utolérjen bennünket.”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata