Építészet

egyszervolt
Kevés a középkori épített emlék
Előadássorozatot indított a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület annak érdekében, hogy a tagsággal és az itt élőkkel jobban megismertessék a város építészeti értékeit, és az ehhez kapcsolódó művészettörténeti emlékeket.

köztér
Konferencia- és tranzit szálloda lesz a Hotel Balaton
Megkezdődött a Hotel Balaton épület felújítása magánberuházásban. A fejlesztés ebben az ütemben bővítés nélkül valósul meg, de ennek későbbi lehetőségét vigyelembe vették a tervezés során. A szálloda külső arculatában is megváltozik és belül is egy magasabb szolgáltatási szintet ér el. Konferencia és tranzit szállodaként fog üzemelni, de ennek szolgáltatási szintjét külön emeli a Gyémánt ház alagsorában kialakított Semira wellnessfürdő, magas színvonalú szolgáltatással.

közélet
Kitüntetett építészek
A Zala Megyei Építész Kamara évente díjakat adományoz olyan megépített épületek építésztervezőinek, melyek méltók a szakmai elismerésre, valamint olyan építészek számára, akik a megyében több évtizedes szakmai munkájukkal, jelentős építészeti alkotásukkal hozzájárultak az épített örökség megőrzéséhez.

egyszervolt
Városképek a hetvenes évekből
A város urbanizációs folyamatának és a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat működésének egyik legaktívabb időszakába enged bepillantást az a fotógyűjtemény, mely tavaly nyáron került az MNL Zala Megyei Levéltárának birtokába.
népies
Héttorony fesztivál Zalaegerszegen is
A magyar organikus építészet mesterének, Makovecz Imre Kossuth-díjas építésznek a tiszteletére rendezik immár 15 éve a Héttorony Fesztivált határon innen és túl. A vándorfesztivál idei 11 helyszíne között szerepelt a Zalaegerszegi hangversenyterem is, így a város szerves része lett a 100 művészt, 9 kiállítást és 16 koncertet, táncházat és filmvetítést magába foglaló programnak.

civil
McDonald's helyett cukrászda, autók helyett bringa?
Zöldfelület kontra parkolóhelyek, klasszicizáló vs. modern építkezés – többek között ilyen vitás kérdések is szóba kerültek a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén, melynek vendége Bálizs Andrej volt.

interjú
Éjszakai csetelés okos városról, színről, párbeszédről
Február elsejétől új főépítésze van a városnak. Az Éjszakai csetelés-sorozat vendége ezúttal Bálizs Andrej volt. A főépítész a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki Karának Alkalmazott Művészeti Intézetében járt, dolgozott tervezőirodáknak, de a hivatali munka sem újdonság számára.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Shabby Blues Band (10), Magyar Falu Útfejlesztési Program (1), Kerámia utca (3), Komlóska (1), útiélmény-beszámoló (2), Múltidézés (1), Idegenforgalom (37), Kocsis Gyula (16), Futás a koraszülöttekért (12), Skill-labor (1), Aprók Színháza (1), Göcsej Rally (1), vetélkedő (34), Németh József polgármester (7), Teremlabdarúgó torna (5), Havasi Bálint múzeumigazgató (36), Arany Bárány Hotel (21), Bakonyoszlop (1), Tavasz (6), Beck Tamás író, költő (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)