Felsőoktatás

oktató
Szabadulószoba, drónok és robotika
Drón- és robotbemutatóval, szabadulószobákkal, 3D nyomtatással, fizikai kísérletekkel és sportlélektani kutatásokkal is várja többek között az érdeklődőket az idei Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat.

zsibongó
Fiatalok Hete hatalomátvétellel
Jövő héten szinte minden a diákokról szól a városban, hiszen április 16-21 között kerül megrendezésre az immár hagyományos Fiatalok Hete rendezvénysorozat. A részletekről a városházán tartottak sajtótájékoztatót az érintett szervezetek.

oktató
Egykori tanítványai köszöntötték az alapító igazgatót
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Tóth Endrét, a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskola alapító igazgatóját a város vezetése, a BGE zalaegerszegi karának tanárai és az 1971-ben kezdett első évfolyam „öregdiák” hallgatói.
320 új főiskolás érkezik a városba
Hamarosan 320 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait Zalaegerszegen. A városban működő három felsőoktatási intézmény – a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kara, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara – a ponthatárok kihirdetése után tartott a várossal közösen sajtótájékoztatót.
oktató
Nyílt nap a Georgikonon
A Pannon Egyetem "D" épületében február első szombatján rendezték a hagyományos nyílt napot, ahol szervezett tájékoztató előadások keretében, valamint a különböző szakok standjainál szerezhettek információt a Georgikon Kar képzési kínálatáról a szép számban megjelent érdeklődők.
Leendő mérnökök a bíróságon
Főiskolásokat fogadott 2016. november 15-én a Zalaegerszegi Járásbíróság, illetőleg a Zalaegerszegi Törvényszék.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Horváth István Sándor kórházlelkész (1), Szórakozás (341), Népviselet (13), Hill Darts Club (1), Zalaszentmárton (2), Fúvószenekari Fesztivál (4), Palini Inkey BoldizyárIskola (1), Velemér - Szentháromság templom (3), Bödeháza (3), Mikulás ünnepség (17), Hagyományőrzés (47), Vetítés (2), dr. Varga István dékán (1), Utcatánc-fesztivál (4), Újévköszöntő (9), Ecsedi Csenge (1), Magyar falu program (24), Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (2), Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (5), KEMENESALJAI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR ART MOZI Celldömölk (44)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)
1-20 21-40