Megemlékezés

köztér
Hősökre emlékeztek Letenyén
Fennállásának 91. évfordulójára megújult a Templom téren található I. világháborús emlékmű Letenyén, amit 1927-ben állítottak az akkor még három különálló település hőseinek tiszteletére.
közélet
Hősök napi megemlékezés
Május utolsó vasárnapján a hősi halált halt magyar katonákra és civilekre emlékezünk. A zalaegerszegi ünnepségre a szokásos helyen, az első és második világháborús elesetteket megörökítő emlékműveknél, a Hősök Kertjében került sor.
közélet
Nemzeti ünnepünk Keszthelyen és Hévízen
Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére rendezett keszthelyi ünnepség résztvevői és szónokai a Fő térről indultak a Balatoni Múzeum elé, ahol egy szavalat és a himnusz eléneklése után Ruzsics Ferenc mondott köszöntőt.

Március 15-i ünnepségek Zalaegerszegen
Várostörténeti séta; városi ünnepség; ellenzéki megemlékezés március 15-én.
közélet
A kommunizmus áldozataira emlékeztek
A Kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek február 23-án Zalaegerszegen. A hangversenyteremben rendezett ünnepséget a városi önkormányzat szervezete, ehhez csatlakozott a POFFOSZ helyi szervezete, az emlékmúzeumban rendezett filmvetítéssel és beszélgetéssel.
egyszervolt
Emlékezés a roma holokausztra
A roma holokauszt áldozataira emlékeztek Zalaegerszegen a vasútállomáson található emlékműnél. Immár tizenötödik éve helyeznek el itt, Farkas Ferenc szobrászművész alkotásánál koszorúkat, gyújtanak mécsest, miközben a túlélők is felidézik a 73 évvel ezelőtti eseményeket.

köztér
Emlékezzünk méltó módon és biztonságban
Mindenszentek és a halottak napja a megemlékezéssé, amelyre sajnos nemcsak a hozzátartozók készülhetnek. A megnövekedett forgalom miatt ilyenkor fokozott óvatosságot igényel a közlekedés, ahogy vagyontárgyaink védelme is. Erre is felhívták a figyelmet a sajtóbejáráson a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben.
egyszervolt
’56 a tisztaság és szolidaritás forradalma volt
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából megrendezett keszthelyi ünnepség helyszíne – a csapadékos időjárás miatt – a Fő téri templom lett, ahol elsőként Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom vezetője mutatott be ökomenikus szentmisét Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész és Zichy Emőke református lelkész közreműködésével.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
könyvajánló (59), Évnyitó beszélgetés (1), hangszerkiállítás (1), Zöld város (3), BECSVÖLGYE (7), Szent András Reumakórház (3), Theta Healing Technika (8), Kárpáti korzó (2), mandátum-átvétel (1), Hosszúvölgy kultúrház (1), Közterület (31), Tekemérkőzés (96), Boratórium: Keszthely, Frech Miklós u. (2), Pötréte (1), Fegyház (1), Jótékonyság (77), Zala Zone Járműipari Tesztpálya (19), Pszicho Est (30), Orgonakoncertek (77), Méz-jelentés (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)