Vezető hírek
Sikeres színházi programok, 10 éves Bibliofülke
Már az őszi szezonra készül a ZAZEE Kulturális Egyesület
A Kovács Dominik-Kovács Viktor szerzőpáros által megálmodott Molnár Erzsébet alakját Ecsedi Erzsébet színművész formálta meg bravúrosan. Az előadást Ecsedi Berta Csenge rendezte.
Mint ismert, a ZAZEE egyesület áprilistól kamaraelőadásokat szervezett a Göcseji Múzeum pincehelyiségébe, melyet Kazamata névre kereszteltek. Az elmúlt hónapokban négy előadást mutattak be az ötven fő befogadására alkalmas színházi térben. A helyhez alkalmazkodva kevés szereplős és minimális díszletet igénylő kamaradarabokat láthatott a közönség.
Ecsedi Erzsébet a Mintapinty előadásban
Wettstein Tamás, az egyesület elnöke lapunknak elmondta: a Kazamata színház rendezvényei nagyon jól sikerültek, minden egyes alkalommal telt ház előtt játszottak és egy nagyon lelkes közönség vett részt a programsorozaton. A problémát inkább az adta, hogy mivel csak ötven főt tud a nézőtér befogadni, aki nem vásárolta meg időben a jegyét, az lemaradt. – Sokan kérdezték, hogy az előadásokat megismétli-e az egyesület, de mi a dolgok megismételhetetlenségében hiszünk – fogalmazott az elnök. Arra azonban ígéretet tett, hogy ősszel folytatódik a színházi sorozat. Amig az időjárás engedi – nagyjából október végéig – újabb színházi előadásokkal készülnek a Kazamatába. Az egyes társulatokkal, előadókkal már folynak az egyeztetések.
Tízéves a Bibliofülke
Hozzátette: nagyon jó volt az együttműködés a Göcseji Múzeummal, és ezúton is köszönik, hogy az intézmény vevő volt a kezdeményezésre. Mind a múzeum vezetése, mind a kollégák részéről pozitív volt a hozzáállás. A közönségnek pedig azt javasolják, hogy iratkozzanak fel az egyesület hírlevelére a ZAZEE honlapján és akkor biztos, hogy mindenki időben értesül a következő előadásokról. Emellett az egyesület Facebook-oldalát is érdemes figyelni.
Wettstein Tamás azt is elmondta, hogy idén tíz éves lett a ZAZEE által létrehozott Európa téri Bibliofülke. A régi telefonfülkéből kialakított nyilvános szabadtéri könyvespolcot 2014-ben nyitották meg. A cél az volt, hogy bárki szabadon hozhasson és vihessen könyveket a fülkéből. A kezdeményezés – néhány apróbb kellemetlenségtől eltekintve – beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Az évforduló alkalmából az egyesület tagjai ősszel megszépítik a Bibliofülkét, és egy szülinapi „bulit” is szerveznek a térre.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai között