2024.10.09., szerda - DénesZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A Lenin-szobortól a címerházig

2020. április 27. hétfő, 17:47
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: archív, -pP-
1970-ben avatták fel a zalaegerszegi Ifjúsági Park (Vizslapark) szélén a Lenin-szobrot. Marton László szobrászművész négy méter magas bronz alkotása a megszokottakhoz képest viszonylag lezseren, zsebre tett kézzel ábrázolta a Szovjetunió első vezetőjét.

  Ötven éve felavatták, harminc éve becsomagolták

A művész (akinek nem ez volt az első Lenin-szobra) a koncepcióról megosztotta gondolatait a korabeli sajtóban. Az Igazszó című lap 1970. március elsejei számában például úgy nyilatkozott, hogy a „tevékeny Lenint” fejezi ki a szobor, aki mintha csak éppen most kapta volna fel, sietve valahová a kabátját”. „Úgy áll, mintha a következő pillanatban már lépne is tovább” – magyarázta anno az alkotó. A szobor a város megbízásából készült, egy újonnan kialakuló környezetbe: modern tízemeletesek és egy park szomszédságába.  Emiatt lett kissé lazábbra „gyúrva” a karakter. (Az más kérdés, hogy az Ifjúsági Parknak és a modern lakóházaknak azért hátat fordítva, és inkább a szocialista gyárak felé nézve állt, az éppen róla elnevezett úton.)

A szobor az 1970-es avatáskor 

Lenin persze húsz éven keresztül nem lépett sem tovább, sem le a talapzatról. Az előtte kialakított tér különféle ünnepségek helyszíne volt. 1990. március 18-án aztán az MDF egy ellenzéki, vagy inkább az első választásra készülő politikai akció keretében becsomagolta a szobrot. Mondván: a nevével jelzett ideológia idegen a mi szellemiségünktől. A Lenint körbekerítő transzparensre feladóként az ellenzéki párt neve, tartalomként pedig „a kommunizmus szelleme” felirat került. A „csomag” címzettje viszont ismeretlen maradt, mert a megfogalmazók szerint már nincs a világon olyan hely, ahol szívesen látott jövevény lenne. A becsomagolás tényleg csak egy rövid performansz volt, hiszen néhány órával később „helyre kellett állítaniuk” a közterületet a rendőrség kérésére. Az eseményről lapunk elődje, az 1989-90 között megjelent Egerszeg újság is beszámolt. A cikkből többek között kiderül, hogy a helyszínen a szervezők egy petíciót is felolvastak, melyben kérték a városvezetést, hogy egy szakértő bizottság bevonásával vizsgálják felül a hasonló tartalmú szobrokat és más jelképeket. Illetve tekintsék át az utcaneveket is, hogy hol szükséges azokon változtatni. Ötletként az is felmerült, hogy Vlagyimir Iljicset adják el valamelyik nyugati ország műgyűjtőjének.

Az MDF 1990-ben becsomagolta a szobrot (Egerszeg archív)

Nos, eladásra nem került sor, a Lenin-szobrot pedig csak a következő évben, vagyis 1991-ben bontották el. Az utolsó adatok szerint a Városgazdálkodási Kft. raktárában van. Persze menet közben voltak további elképzelések és próbálkozások, hogy hová lehetne elajándékozni, eladni, elszállítani a szobrot. Mint az a korabeli sajtót böngészve kiderül, a kilencvenes évek közepén még az is felmerült, hogy a zalaegerszegi Lenin egészen a washingtoni Freedom-parkig repüljön, ahol egy állandó kiállítás keretében (többek között a berlini fal egy darabjával együtt) került volna bemutatásra. A város közgyűlése 1995-ben meg is szavazta ezt a szándéknyilatkozatot, és Marton László szobrászművész sem tiltakozott, hogy alkotása az USÁ-ban találjon (végső?) nyugalomra. A költözésből aztán nem lett semmi, mint ahogy abból az ötletből sem, hogy a budapesti Memento Parkba kerüljön a mű.

1997-ben épült fel, most kissé magányosan áll a Vizslapark szélén

A szobor helyére viszont (immár nem a Lenin útra, hanem a Platán sorra) 1997-ben felépült a címerház, Dévényi Sándor építész és Palotás József szobrász tervei alapján. A kőből készült, kápolnát formázó emlékmű két dolgot szimbolizál: a város 1247-es első írásos említését (ennek 750. évfordulójára készült), illetve azt, hogy Mária Magdolna a város védőszentje. Bár az akkori városvezetés szerette volna, hogy a címerház (és a közelében lévő IV. Béla szobor is) emblematikus helyszínné váljon, ez nem történt meg. Így most pont olyan elhagyatottan és kissé lelakva áll, mint Lenin az utolsó éveiben.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK