2024.05.23., csütörtök - DezsőZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Bikás tál, padlóváza, likőrös-készlet

2023. április 21. péntek, 17:08
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP; Göcseji Múzeum
Porcelánok és kerámiák kerültek terítékre a IV. és egyúttal szezonzáró Múzeumi kerengő című rendezvényen. A Göcseji Múzeumban rendezett sétán hat tárgyat, illetve tárgyegyüttest láthatott a közönség, melyhez hat különös történet társult.

A ’80-as évekig hódított a tófeji kerámia 

A negyedik "Kerengő" rézkori leletek között indult

A látogatók ismét a pincétől az első emeleti állandó kiállításig bejárták az épületet, hiszen a szóban forgó tárgyak más-más térben helyezkedtek el. A múzeumpedagógiai teremben Miháczi-Pálfi Anett és Eke István régészek Sármellékről előkerült rézkori edényeket (többek között korabeli mericéket és más ivóedényeket) mutattak be. A pinceszinten Havasi Bálint és Németh Roland régészek a római kor luxuskerámiájáról, a terra sigillata-ról meséltek. Az Elődeink élete című állandó kiállítás tereiben Megyeri Anna nyugalmazott muzeológus a polgári háztartás jellegzetes porcelánjait ismertette a zalaegerszegi Kaszter család hagyatékának és fennmaradt fotográfiáinak segítségével. Erős Krisztina történész pedig a földszinti „Protokoll és diplomácia” időszaki kiállítás apropóján a herendi porcelánok sokféleségéről, és az egyes mintázatok történetéről mesélt. Dr. Kostyál László művészettörténész-igazgató egy szecessziós szobrot (Edouard Fortiny alkotása) mutatott be a közönségnek, mely különös módon került a múzeum birtokába.

Béres Katalin mesélt a tófeji kerámiákról

Ez volt az első olyan Múzeumi kerengő, mely az Elődeink élete várostörténeti kiállítás szocializmus időszakával foglalkozó tereibe is elkalauzolta a látogatókat. Béres Katalin történész-főmuzeológus egy sokak által ismert és kedvelt – ma már nosztalgiát ébresztő, ám a bolhapiacokon és online aukciós oldalakon keresettnek számító – termékcsaládról, a tófeji kerámiáról beszélt. Padló- és asztali vázák, hamutartók, kaspók, sündisznót formázó ceruzatartók, kávés-, likőrös-, valamint étkészletek kerültek ki többek között a tófeji gyárból. A jól felismerhető, jellegzetes színű és mintázatú kerámiák az 1970-es, ’80-as évek kedvelt lakásdekorációs kellékei voltak. A tófeji gyár múltja pedig tipikus 20. századi történetnek tekinthető. Az első világháborút követően magántulajdonú téglaégetőként jött létre a vállalkozás előbb egy magyar, majd olasz tulajdonossal (utóbbi katonaként került Magyarországra). A gyárat aztán 1951-ben államosították (az olasz tulajdonos csak éjjeliőrként dolgozhatott egykori gyárában) a termékskálát pedig bővítették. Többek között mozaik- és cementlap is készült Tófejen. A felvevőpiac hiánya miatt a téglagyártás egyre inkább ellehetetlenedett, és 1962-ben meg is szűnt. Ezt követően újabb profilváltásra került sor: finomkerámiai falburkolólap-gyártó üzemmé alakultak, de a virágcserépgyártás és a díszmű-kerámia is meghonosodott az üzemben.

Béres Katalin azt is felidézte, hogy az új üzem nem volt önálló, mert a Zala megyei Kerámia és Betonáruipari Vállalat egyik egységeként működött. Vezetésére pedig a Vas megyei Magyarszombatfáról hívtak szakembereket: Czugh Jánost és testvérét Czugh Dezsőt, akik mindketten a fazekasmesterség népi iparművészei voltak. 1964-től az ő vezényletükkel kezdődött meg a jellegzetes tófeji kerámiatárgyak gyártása.

Előtérben a "bikás tál", melyet eredetileg Németh János tervezett

Érdekes az is, hogy rajtuk kívül nem nagyon akadt más szakember a manufaktúrában, a korszak dísztárgyait ugyanis a környék településeiről verbuvált, betanított munkaerő készítette. A sorozatgyártott termékekben sok volt a hiba; a gyártási folyamat állandó minőségellenőrzést igényelt. A történész hozzátette: minezek ellenére a dísztárgyak a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrizett termékei voltak, de a zsűrizést igazoló címke nem az esztétikai minőséget jelezte, hanem sokkal inkább azt, hogy a gyártók így tudták elkerülni a giccsadó befizetését.

A tófeji díszmű-kerámiák azért lehettek népszerűek az adott korszakban, mert ekkoriban az emberek már nemcsak lakásuk funkcionális berendezésére törekedtek, hanem modern otthonaikat igyekeztek modern dísztárgyakkal is „feldobni”. Erre tökéletesen alkalmasak voltak a színes, mázas, geometrikus mintával ellátott tófeji termékek.

Tófeji váza geometrikus mintával (Forrás: Göcseji Múzeum online katalógus)

Apropó máz: nagyon sokféle mázzal kísérleteztek, hiszen a tófeji mázüzemben legalább 130 féle mázat gyártottak, így volt mivel próbálkozni. Ám a kerámiákra jellemző narancsvörös máz mégsem az ő újításuk volt. Azt ugyanis Németh János keramikusművész alkalmazta korai szobrain és kályhacsempéin, aki akkoriban pályakezdőként a zalaegerszegi cserépkályhagyárban dolgozott. A módszert tőle vette át a tófeji üzem, azzal a különbséggel, hogy ott alacsonyabb hőfokon 900-1000 Celsius fokon égették ki a kerámiákat, míg a zalaegerszegi üzemben Németh János 1000 Celsius fok feletti hőmérséklettel dolgozott. Utóbbi sötétebb (vöröses, feketés) színt adott, míg a tófeji edényeknek narancsos, narancsvörös színük lett. Az alapmázat követően a különféle díszek, minták csurgatással, karcolással (és annak színezésével), vagy tengeri szivacsos „pacsmagolással” kerültek rá a tárgyakra.

Váza (Forrás: Göcseji Múzeum online katalógus)

A történész a kiállítórében látható padló- és asztali vázák kapcsán azt is elmondta, hogy a tófeji kerámia népszerűsége egészen az 1980-as évekig töretlen volt, ám ezt követően változott az ízlés, és újfajta dísz- és használati tárgyak, étkészletek jelentek meg a piacon. Egy ideig a tófeji manufaktúra is próbálkozott az újítással: étkészleteket kezdtek el gyártani és fehér-bézs, valamint barna színekkel kísérleteztek új kollekciójukban. De ahogy hallhattuk: a húsleves nem esett jól az embereknek a modernebb dizájnú, sötét színű tányérokból. Ráadásul az étkészletek anyaga sem nagyon volt alkalmas állandó használatra; könnyen csorbult, forró víz (vagy melegebb folyadék) hatására pedig „hariszos” lett (hajszálrepedések keletkeztek rajta). A díszmű-gyártás a megváltozott igények és csökkenő kereslet miatt 1985-re leállt. A cég viszont a csempegyártást tovább folytatta (Zalakerámia néven ma is találkozhatunk a termékeikkel).

Hamutartó (Forrás: Göcseji Múzeum online katalógus)

Ha már Németh János neve szóba került, azt is érdemes megemlíteni, hogy a szintén sokak által kedvelt tófeji „bikás tál” jellegzetes motívumát is a keramikusművész tervezte eredetileg. A művész és a tófeji üzem közti „kapocs” Farkas Róbert volt, aki a hatvanas évek elején, Zalaegerszegen töltötte katonai szolgálatát, emellett rendszeresen bejárt a Zalaegerszegi Cserépkályhagyárban dolgozó Németh Jánoshoz, aki ott egyfajta kísérletező műhelyt működtetett. Farkas leszerelése után a tófeji üzemben kezdett dolgozni, és magával vitte a mesterétől tanult „bikás” mintát, ami így már „tófejiként” indult hódító útjára. Egy ilyen tál is látható volt a múzeumi séta során.

Az intézmény gyűjteményében több mint 70 darab tófeji kerámia található, az első 2000-ben került a múzeum birtokába. Béres Katalin a tófeji kerámiagyárral már korábban is foglalkozott: egy részletesebb tanulmánya a Zalai Múzeum sorozat 22-es számában (2015) olvasható, mely az Interneten is hozzáférhető. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK