Vezető hírek
Vasművesség a Csitári erdő mellett
Orha Zoltán ásatásvezető régész érdeklődésünkre elmondta: 2017 végén vonultak le a területről, jelenleg a leletek restaurálása folyik. A Letenye közelében található M70-es út, és környezete régóta ismert lelőhely. Már az 1960-as években is volt itt feltárás, amit Parádi Nándor, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa végzett.
Középkori település nyomai Letenye szomszédságában
Orha Zoltán a restaurátorműhelyben, a fazéktöredékkel
Akkor egy 11. századi templom maradványa került elő, de 16. századi jelenségekre is bukkantak. 2001-2002-ben pedig Száraz Csilla régész (Thúry György Múzeum, Nagykanizsa) végzett feltárást az út egyik felén, aki szintén ebből az időszakból talált értékes tárgyakat.
- A „csitár” szó – mely szláv eredetű – maga is a fegyverkovács mesterségre utal, és az ásatások során előkerült leletek is ezt támasztják alá. 2017 végén több mint 16 ezer 500 négyzetméteren folyt itt a munka. 188 objektumot nyitottunk meg. A leletek pedig illeszkednek a 2001-2002-es ásatás (vagyis az út másik oldalának) eredményeihez – folytatta a régész. A feltárások azt mutatják, hogy Letenyétől nyugatra, a Csitári erdő közelében létezett egy falu a 11.- és a 16. század között. A települést vélhetően a törökök pusztították el.
A régészeti munka során cölöplyukakat, kemencét, egy három méteres mély kutat (mélyén egy fazékkal), malomkőtöredéket, agyaggolyót, edénytöredékeket és más hétköznapi használati tárgyakat, valamint állatcsontokat is találtak. Ezek egyértelműsítik, hogy állandó jelleggel és hosszabb ideig laktak emberek az érintett területen. Vasművességre utaló tárgyak is előkerültek (például vassalak), bár most nem olyan nagy számban, mint korábban.
A leleteken jelenleg a Göcseji Múzeum restaurátorai dolgoznak, és hamarosan megkezdődik az eredmények tudományos feldolgozása is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása -
rovatunk hírei
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása top 10
Lezárult a Gébárti-tó és környékének fejlesztését célzó projektElőadóteremmel gazdagodott a zalaegerszegi Science ParkÉv végi programok NemessándorházánPénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttAdventre, karácsonyra hangolódnak ZalaapátibanDíjnyertes strand, megújult kápolna