Vezető hírek
A piócás kezelés reneszánszát éli
Vértisztító- és szépészeti hatása is van
Ági elmondta, hogy évekig dolgozott gyógymasszőrként, a szakmáját azonban gerincproblémái miatt fel kellett adnia. Aztán elvégzett egy fizioterápiás asszisztens képzét, amiből végül is munkahely nem lett. Viszont a két szakmával szerzett bőséges anatómiai és gyógyászati tudással kezdeni szeretett volna valamit.
- Amikor a sok fájdalomcsillapítótól és gyulladásgátlótól már a gyomrom is fájt, felkerestem a gerincem kezelésére egy piócást. Eleinte kicsit idegenkedtem, de aztán nagyon gyorsan éreztem a jótékony hatást és elhatároztam én is elvégzem a tanfolyamot.
- Kétszer is.
- Felelősséggel szeretném ezt a gyógymódot alkalmazni, és úgy éreztem az első képzés nem adott ehhez elég tudást. A második viszont igen. De sokat tudok kamatoztatni a masszőr és fiziós tudásomból, jól ismerem az izmok, idegek lefutását, a kisugárzó fájdalmak okát. A piócákat pedig nagyon megszerettem, rengeteget segítenek az embernek. Közel 130 féle biológiai anyag van a nyálukban, a vért analizálják és ez alapján helyileg és a testben távoli részeken is gyógyítanak.
- Milyen betegségekre lehet használni?
- Először mondanám, hogy mire nem. 14 év alatt nem használható piócás kezelés. Alapelvem, hogy először mindenki vizsgáltassa ki magát orvossal. Aki túl sokféle gyógyszert szed, csak óvatosan álljon neki ilyen kezelésnek. Régen, amikor a piócázás gyakori gyógymód volt, az emberek természetes szerekkel, gyógynövényekkel, egyéb praktikákkal gyógyították maguk, nem egy szatyor szintetikus gyógyszerrel. Mivel a pióca maga is adagol vérhigítót, aki ilyent szed, szintén nem javasolt számára a terápia. Szívbetegeket sem szoktam fogadni. Alacsony vérnyomásnál, vérszegénységnél mérlegelni kell. Viszont jó szívvel ajánlom reumatikus panaszokra, sérülések gyógyítására, mert felgyorsítja a sejtregenerálódást, csökkenti a fájdalmat. Vérbőséget okoz és tisztítja a vért, ez alapban minden betegségen javít. Sőt megelőzésként tisztítókúrát lehet alkalmazni, a vért és a méregtelenítő szerveket, nyirokrendszert karban tartani. De szépészeti hatása is van, jótékony a mimikai ráncok esetén és általában a méregtelenítő hatás miatt fiatalítja a bőrt. Nőknek a menopauza után javasolt, illetve nőgyógyászati betegségek esetében is. Érrendszeri betegségre, vénás problémákra, bőrbetegségekre, urológiai és pajzsmirigy problémákra, fül-orr-gégészeti bajokra, például fülzúgásra, de kezeltem már eredményesen fogfájást is.
- Fájdalmas ez a kezelés?
- Az elején, amikor a piócák harapnak, csípés szerű érzés, mint például amilyent az elektorterápián is lehet érezni. De aztán a piócák egyből adnak fájdalomcsillapítót, véralvadásgátlót és már analizálják is a vért. Ez utóbbit, hogy pontosan hogyan teszik még mindig rejtély a kutatók számára.
- Mennyire népszerű ez a gyógymód?
- Az emberek egy része idegenkedik. Mások, főleg, amikor már súlyos az állapot, erős a fájdalom, nagyobb eséllyel próbálják ki. Én magamon több mindenre használom és meg vagyok elégedve. Ha magamon tudok segíteni, az már megérte. Egy alkalommal közel egy evőkanálnyi vért szívnak a piócák, ezért heti egyszer lehet csak alkalmazni. Én már alig várom, mert annyit javít a közérzeten, gyógyít, tisztít, nyugtat, a kezelés után biztosan jól alszom. Másokat pedig korrekten kell kezelni, alaposan felmérve az állapotot. Ez nagy felelősség, ezért csak azokat a betegeket vállalom, akiknél biztosan jótékony a piócás kezelés – mondja miközben mutatja a kis segítőit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Havat hoz a MikulásNyáry Krisztián és adventi családi napPénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény Páterdombon -
rovatunk hírei
Havat hoz a MikulásNyáry Krisztián és adventi családi napPénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény Páterdombon top 10
Lezárult a Gébárti-tó és környékének fejlesztését célzó projektNő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttSzupertáplálék, nemcsak édesítőszerElőadóteremmel gazdagodott a zalaegerszegi Science ParkDíjnyertes strand, megújult kápolnaÉv végi programok NemessándorházánA mesekönyvrajzolás az életeNyáry Krisztián és adventi családi napAdventre, karácsonyra hangolódnak ZalaapátibanPénzügyi célok – tudatos tervezés