Vezető hírek
A rosszkedvet könnyű elrontani
- A szokások meghatározzák az életünket. Az egész napot befolyásolja például az, hogy hogyan kelünk ki az ágyból reggel – mondta és demonstrálta is nagy derültséget keltve a negatív és pozitív napindítást. – Az új szokásoknál fontosak, hogy egyszerűek legyenek, követhetők, könnyűek. Ez jó alapot ad a későbbi bonyolultabb lehetőségekhez. Illetve mentálisan is erősít a tudat, hogy már tettem az ügy érdekében. Ez a váz válik először napi rutinná, akár sportolás, akár az étrendet esetében. A második lépés, amikor ez az új gyakorlat már megvan, a kihívás magamnak, amivel emelhetem fokozatosan az előző adagot. Ha mindennap csak 1 százalékkal múlód felül tegnapi önmagad, akkor ez egy év alatt 360 százalékos változást jelent.
Szokások, energia, étrend
Hozzátette: a magyarokra jellemző a „mi lesz, ha nem sikerül?” hozzáállás. Akkor nem sikerül. Nyugodtan rontsd el, csak csináld. Így lehet fejlődni. A diétát is 70-30 arányban szokták tartani. És az a be nem tartott 30 százalék teszi lehetővé a betartott 70-et. A másik, ami nagyon fontos, de a magyar társadalomra nem jellemző, a sikerek megünneplése. Ha megkérjük az embereket, hogy soroljanak fel 10 jó dolgot a napból, a többség kettőnél elakad. A negatívumokat sokkal könnyebben felemlegetjük.
Bíró Balázs
Az energiával kapcsolatban elmondta:
- Amikor úgy érzed, hogy elfáradtál, akkor még 70 százalékos szinten van az energiád. Az energia egy állapot és egy érzés együtt. Az érzést a gondolatokkal tudjuk irányítani. Ha jó a kedved, több az energiád. Figyelni kell tehát a gondolatokra, takarítani azokat, ügyelni a szóhasználatra. A rosszkedvet könnyen el lehet rontani pozitív kifejezésekkel vagy kihúzott testtartással. Szál egyenesen nehéz szomorkodni. Amikor a rosszkedvű nők vásárolni indulnak, valójában a testtartásukat változtatják meg, és ez okozza a feldobottságot. Minél boldogabb az ember, annál nehezebben találja meg a betegség. A mozgás is energiát hoz. Például a gyerekekre jellemző ugrálás során a test összerázkódik, ezért a fájdalom csökkentéshez dopamint termel, ami jó közérzetet okoz. Az örökmozgó gyereket tehát nem büntetni kell, hanem ellesni tőle ezt a technikát. Egy másik kedvező hatású hormon, az oxitocin, aminek a szintje például társas összejövetelek alkalmával emelkedik. Tehát, ha rossz a kedved, muszáj társaságba menni. De nagylelkű viselkedés esetén is emelkedik ez a hormon. Ahogy hála esetén a szerotonin, ami szintén kedvező hatású a szervezetre.
Az előadás során a különböző hormon-dominanciájú elhízási típusokról is szó esett.
Az egészséges étrend fontos a jó közérzethez
- A négy hormontípus az agyalapi, a pajzsmirigy, a mellékvese, és a petefészek dominanciájú. Az elsőre jellemző az egész testen egyenletes elhízás, a pajzsmirigy túlsúlyú ehet a legtöbbet elhízás nélkül, a „mellékvesés” férfiak a köpcös, erős testalkatúak, a petefészek dominánsak pedig a Jennifer Lopez típusúak – miközben ezen típusoknak étrendet is ajánlott. Hangsúlyozta a koffein káros hatását mindegyik esetében. Ha mindenképpen kávézni szeretnénk inkább délután, akkor jobban tolerálja a szervezet, jegyezte meg - fogalmazott.
A diétás tanácsok során elmondta még, nem szaklapokból, hanem saját tapasztalataiból veszi a tudását. Így például 4 évig volt vegetáriánus. Ezt az étrendet főként az egyenlítő környékén élők tudják sikerrel alkalmazni hosszú távon, mert ott jobb minőségűek a zöldségek és gyümölcsök. Minél északabbra megyünk, annál inkább muszáj húst is enni, tette hozzá Bíró Balázs.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala