2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Lélek-kereső dalok Temesváron

2018. december 05. szerda, 18:40
Szerző: -pet-; Fotó: Magyarucca
Címkék: Zene
Lélekemelő versekkel és hozzájuk íródott zenékkel vendégeskedett október közepén Temesváron és környékén a Magyarucca zenekar. A zalaegerszegi együttes több műsorral – saját dalokból, illetve feldolgozásokból álló repertoárral – is rendelkezik. Ezúttal az „Innen és túl – Lélek-kereső versdalok” című produkcióval utaztak Erdélybe.

Mint azt az együttes vezetője és zeneszerzője, Lukács Sándor érdeklődésünkre elmondta: klasszikus költők (Ady Endre, Tóth Árpád, József Attila, Kassák Lajos) verseit ültetik át zenére. A fellépések alkalmával elszavalják az eredeti verset, majd ezt a megzenésített változat követi.

Erdélyben járt a Magyarucca zenekar

Az a céljuk, hogy bemutassák hogyan lesz egy költeményből dal és, hogy a zene mennyit tud hozzátenni egy-egy vershez. A Kiss Szilvia, dr. Vígh András, Hóbor László és Lukács Sándor alkotta formáció számára a lokálpatriotizmus is fontos, ezért zalai, zalaegerszegi szerzők műveit is megzenésítették: Keresztury Dezső, Pék Pál és Péntek Imre egy-egy költeményéből is dal lett.

A temesvári turnéval kapcsolatban Sanyi elárulta: egy ismerősük révén jutottak ki az erdélyi városba. Tavaly ugyanis sikeres koncertet adtak a Veszprém megyei Bánd község művelődési házában. Annak vezetője temesvári illetőségű, és ő szervezte le nekik az egész utazást. Nemcsak Temesvár, hanem a környező kisebb települések templomaiban is felléptek. Három nap alatt négy koncertet adtak. Hogy miért pont templomokban? Lukács Sándor szerint a helyszín egy izgalmas kérdés. A produkció ugyanis annyira emelkedett, mondhatni szakrális, hogy nagyon is illik az imaházak hangulatához. De, ugyanezzel a verses anyaggal koncerteztek már kocsmákban is, és érdekes módon ott is megszületett a megfelelő pillanatokban a csend. A végén pedig a vastaps. Ugyanez volt Temesváron is, ahol az ott élő szórvány magyarság tagjaiból álló közönség, és a templomok papjai óriási szeretettel és lelkesedéssel fogadták őket. Annál is inkább, mert a bánsági régió sokszor kiesik az anyaországból érkező turisták célpontjai közül.

A megzenésített versekből álló produkció alapötlete egyébként onnan jött, hogy Sanyi néhány évvel ezelőtt a Mária Rádió felkérésére zenéket szerzett klasszikus magyar költők verseihez. Ez adta a további ötletet, hogy dalok szülessenek költeményekből. Ami a kiválasztott versek tematikáját illeti: a zenekar főleg szakrálisabb, Isten és ember viszonyát kutató műveket választott. Nem feltétlenül a „felettünk lakó”, hanem inkább a bennünk élő Isten kerül előtérbe. De a versek a társas kapcsolatokra, az egymáshoz fűződő viszonyainkra is reagálnak.

A Magyarucca együttes szeretné, ha ebből az Innen és túl produkcióból a következő évben lemez is készülne, amiben a dalok is és a szavalatok is helyet kapnának.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)