Vezető hírek
Kezdődik az uszodafejlesztés
Új feladatként bekerült a költségvetésbe a Modern Városok Program keretében a Hevesi színház épületének, a Ruszt térnek a felújítása, valamint a „színészház” rendbetételének előkészítésére kapott 255 millió forint. Ezen kívül az MMIK helyén felépülő négycsillagos üzleti-és konferenciahotel tervezésére szánt 190 millió forint is megérkezett. A polgármester szólt az Elena programról is, amely hat megyei jogú város együttműködése uniós forrásból az energiahatékonyság javítására. A 60 milliárd forintos forrásból Zalaegerszegnek mintegy 10 milliárd forint jut. A program célja, hogy támogassa a helyi közösségeket a megújuló energia és az energiahatékonyság területén tervezett beruházások előkészítésében. A 2024-ig tartó program során a városban 15 épület felújítása történhet meg.
Elfogadták a 2019-es költségvetést
Hamarosan indul az uszoda- és a strand fejlesztése (Illusztráció)
A városi strandfejlesztésről elhangzott: a kivitelező részére megtörtént a munkaterület átadása. Először a külső medence újul meg. Az alapkőletételre a közeljövőben sor kerül. Az uszodafejlesztés mintegy 9 milliárd forintba kerül, az eredeti költségekhez plusz állami forrás is érkezett. Elfogadták a képviselők a környezetvédelmi alap felosztásáról szóló előterjesztést, melynek külön érdekessége, hogy a Parkerdő zöldfelületének rendezésére külön soron biztosítanak pénzt, fontosnak tartva a terület rendezettségét. Ingatlanértékesítés történt munkahelyteremtő beruházás céljára a Déli ipari parkban valamint a Tudományos és Technológiai parkban.
Mennyibe kerülnek az út-és járdafelújítások?
Az egerszegi képviselőtestület úgy döntött, hogy készüljön el a város középtávú (15 éves) szakmai koncepciója az utak, járdák és közművek felújítására és fejlesztésére vonatkozóan. Zalaegerszeg út és járdahálózata olyan mértékű, hogy annak üzemeltetése is nagy terhet ró az önkormányzatra a saját források miatt, a felújításokat pedig nagyobb számban csak és kizárólag külső, állami forrásból lehet megvalósítani.
Néhány érdekes adat: Zalaegerszeg teljes területe 102,4 négyzetkilométer, az összes zöldfelület nagysága 1,5 millió négyzetméter. A városban 542 névvel rendelkező útszakasz van a belterületeken és a külterületeken. A kizárólag helyrajzi számmal rendelkező szakaszok, hegyi utak száma 327. Ez összesen 869 önkormányzati út. A városi úthálózat teljes hossza 520 kilométer (215 km belterületen és 305 km külterületen). A járdák és gyalogutak hossza 225 kilométer. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő utak hossza további 78 kilométer.
A Parkerdő zöldfelületét is rendezik
2019 nyarán zárul az „Infrastrukturális fejlesztések Zalaegerszegen” című komplex infrastruktúra fejlesztési csomag, melynek keretében 1,5 milliárd forint állami támogatásban részesült az egerszegi önkormányzat. Ebből a keretből az arányos városfejlesztés jegyében 29 helyszínen végeztek illetve végeznek felújításokat. Azonban az építőipari áremelkedések miatt még ehhez is szükséges volt további 200 millió forint kiegészítő támogatás.
Az útfelújítások volumenét érzékeltetve Balaicz Zoltán elmondta: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vagyonkezelésében lévő Szenterzsébethegyi út, amely csak egy a jegyzett 869 út közül, igaz 4 kilométer hosszú és két ággal rendelkezik, a teljes felújítása 450 millió forintba kerül. Ez az összeg kizárólag a burkolat felújítását fedezi, a vízelvezetés megoldásához szükséges csatornarendszer kiépítését nem. Ha az adatokat elemzik a városi közműhálózat illetve az út és járdahálózat megújításának forrásigénye 55 milliárd forint, de ez az összeg a fenntartást, a működtetést és a karbantartást nem.
Balaicz Zoltán megemlítette még, hogy az Európai Unió városi utak, járdák építését, aszfaltozást a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban már nem támogatja és a 2021-2027-es fejlesztési ciklusban sem fogja, tehát EU-s forrásokkal nem számolhatnak. Marad tehát az önkormányzati forrás, esetleg állami pályázatok támogatások.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Havat hoz a MikulásNyáry Krisztián és adventi családi napPénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény Páterdombon -
rovatunk hírei
Négy az egyben fotókiállításA Golda című új játékfilmet vetítikÚj vezető a Göcseji TudásközpontbanRobotika és családbarát munkahelyElkezdődött a Közgyűjteményi Szakmai Napok konferenciasorozatElismerés Tóth Csabának, a Vadászati Múzeum vezetőjénekEgyéves lett a Mindszentyneum „Helyi identitás” a közösségfejlesztésértMarancsics Erika amatőr fotós képei a tudásközpontbanMűvészet és terápia a mozi emeletén top 10
Lezárult a Gébárti-tó és környékének fejlesztését célzó projektNő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttSzupertáplálék, nemcsak édesítőszerElőadóteremmel gazdagodott a zalaegerszegi Science ParkDíjnyertes strand, megújult kápolnaÉv végi programok NemessándorházánA mesekönyvrajzolás az életeNyáry Krisztián és adventi családi napPénzügyi célok – tudatos tervezés Lobog az első gyertyaláng a Kertvárosban is