2020.01.17., péntek - Piroska Zalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Fischer 60: a test gesztusa

2016. október 17. hétfő, 14:29
Szerző: Pánczél Petra
Gyönyörű megmunkáltság, drámaian torz és esendő alakok. Fenségesség és alantasság. Felfelé ívelő, polírozott bronz figurák, geometriára alapozott koncepció.

Mennyi ellentétes fogalom jut eszébe szakaavatott és laikus látogatónak egyaránt. De talán pont ezektől a látszólag egymásnak ellentmondó dolgoktól vált azzá Fischer György művészete, ami: egy megismételhetetlen, zárt és teljes egységgé.

Retrospektív tárlat a múzeumban

A Munkácsy-díjas szobrászművész a napokban ünnepelné 60. születésnapját. Ez alkalomból nyílt a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében egy retrospektív tárlat, Fischer 60 címmel. Ahogy dr. Kostyál László művészettörténész, a múzeum igazgatóhelyettese fogalmazott: nemcsak egy kiváló művészre, hanem egy kiváló pedagógusra is emlékezünk. Az alkotó ugyanis az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium művészeti tagozatának egyik alapítója és tanára volt. Az adys évekre emlékezett vissza Balaicz Zoltán polgármester is, aki annak idején tanítványa volt a szobrászművésznek. Mint felidézte: Fischer a maga kedves, ám néha mogorva stílusában adott át hallatlan és örök élményül szolgáló ismereteket diákjainak.

Vajon meddig lehet ugyanarra a stílusra építeni egy művészi pályát? – merült fel a kérdés Kostyál Lászlóban még harminc esztendővel ezelőtt. Úgy látszik, hogy akár egy életen át is, hiszen a többnyire groteszk jelzővel illetett fischeri világ, a maga nyújtott alakjaival, nem fulladt ki az évtizedek alatt és nem vált unalmassá sem. Ahogy a kiállítást megnyitó dr. Géger Melinda művészettörténész fogalmazott: egy markánsan egyéni arculatú alkotóról van szó, aki mindvégig hű maradt ahhoz a modern szemlélethez, mely már a Képzőművészeti Főiskola alatt is jellemezte. Annak ellenére, hogy mestere, Somogyi József mást képviselt; viszont maximálisan támogatta tanítványát. A művészettörténész szerint a Fischerre jellemző groteszk nyelvnek a magyarországi közeg a táptalaja: vagyis az ezredforduló és a kelet európai lét abszurditása. Az elidegenedés, a szorongás, a félelem jelenik meg drámai módon és megrázó erővel. Az egyedüli mondanivaló az ember, a maga torzulásaival, nevetségességével, esetlenségével. Mégis fenséges módon megalkotva azt.

A szobrászművész – legyen szó kisplasztikákról, köztéri szobrokról, vagy akár grafikákról – a klasszikus görög művészet kódrendszerét fordítja át a mai korra. Ugyanakkor kompozíciós nyelve a geometriára alapozott; hiszen a figurák mindig valamilyen mértani alakzatot (háromszöget, kört, négyzetet) formálnak, vagy ebből bontakoznak, nyúlnak ki.

Bár Géger Melinda úgy látja, hogy ezek a figurák nélkülözik az egyedi vonásokat (hiszen arctalanok, sőt sokszor nemük sem meghatározható), azért mégis olyan érzése van az embernek, hogy Fischer világában minden alak igazi egyéniség. Mert a mozdulat (még ha béna is), azaz a gerinc íve, személyiséget ad minden egyes darabnak. Olyannyira, hogy szinte mindegyikben magunkra ismerünk. Ahogy idétlenül nyújtózunk valami után, ahogy a nyakunkba szedjük a lábunkat a lépcsőn felfelé rohanva, ahogy félelmünkben begubózunk, vagy rossz kedvünkben az állunk alá húzzuk a térdünket. Persze tudunk kecsesek is lenni; egyenes háttal, finoman lefelé lépdelni.

Fischer kommunikációja nem verbális (különösebben nem is volt a szavak embere), sőt a mimika sem foglalkoztatja túlzottan. Nincsenek kifejező tekintetek, szerethető, nagy szemű babaarcok, sem gonosz vigyorok. Ő „csak” a gesztussal, de az egész test gesztusával kommunikál; ezt erősíti fel, és tárja elénk. Ezekkel az expresszív, elnagyolt mozdulatokkal azonban minden tökéletesen kifejezhető. Legyen szó egyéni sorsokról, érzelmekről, vagy akár egész társadalmat érintő jelképekről: nem véletlen készített világháborús emlékművet, Szent István szobrot, Mária plasztikát.

Igen ám, de ezt a részben leegyszerűsített, ám mégis felnagyított, test-gesztusra épülő kommunikációt nem mindenki érti. Vagy, ha érti is, inkább fél tőle: mert jobb szeretünk szépnek, torzulásmentesnek tűnni. Fischer meg épp elénk tolja hibáinkat – még ha gyönyörűen csillog is az a bronz. A művészt viszont ez kevéssé érdekelte - illetve dehogynem, hiszen minden alkotóemberben van egy kis hiúság, a „szeretném, ha szeretnének” vágya – nem hagyta, hogy a közízlés formálja.

Ahogy a család nevében Németh Klára festőművész, a szobrászművész egykori házas- és alkotótársa is megfogalmazta: Fischer utálta a konvenciókat és a kompromisszumokat. Soha nem mintázott olyasmit, vagy vállalt el olyan megbízatást, ami a tömegízlésnek kellet volna, hogy megfeleljen. Dekadenciája, látszólagos mogorvasága pedig egyfajta védekezés volt túlzott érzékenységével, sérülékenységével szemben. Mindezek ellenére személyiségét és művészetét rengetegen kedvelték, s szeretik ma is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a zsúfolásig megtelt terem.

A mostani kiállításon látható kollekció a család tulajdona, melyet direkt az évforduló alkalmából rendeztek egy térbe. A tárlatot kiegészíti Németh Klára, valamint a művészpár két gyermekének, Fischer Judit festőművésznek és Fischer Bence belsőépítésznek néhány alkotása is. Ezenkívül grafikák, videóbejásztások, fotók és régi dokumentumok színesítik az anyagot. A nyitóünnepség végén Nagy Betti költő két - Fischer György ihlette - verse is elhangzott Pap Lujza színművész tolmácsolásában.

A retrospektív kiállítás november 12-ig látogatható.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK