Vezető hírek
Vietnámi nap Zalaegerszegen
Koszorúzás és gasztrokulturális programok
Mint ismert Zalaegerszegen található Közép-Európa egyetlen Ho Si Minh-szobra, mely 1976 óta áll a landorhegyi városrészben. Évtizedek óta hagyomány, hogy az államférfi, volt miniszterelnök májusi születésnapja alkalmából vietnámi delegáció érkezik a városba, hogy elhelyezzék az emlékezés virágkosarait. Idén az ünnepség egy kulturális és gasztronómiai programmal is kiegészült a Dísz téren.
Ho Si Minh szobránál Balaicz Zoltán polgármester és dr. Vadvári Tibor alpolgármester fogadta NguyenThiBichThao vietnámi nagykövetet és a vele érkező népes delegációt. Az esemény szervezője a nagykövetségen és az önkormányzaton túl az MSZP helyi szervezete volt, akik évek óta sokat tesznek a magyar-vietnámi kapcsolatok ápolásáért.
A koszorúzást megelőzően NguyenThiBichThao nagykövet mondott ünnepi beszédet, felelevenítve a két ország közötti, több mint hat évtizedes diplomáciai kapcsolatokat, valamint Ho Si Minh életét. Mint mondta, a néhai államférfi Vietnám zseniális vezetője volt, aki egész életében népe szabadságért küzdött. A zalaegerszegi szobor a nép között elvegyülő politikust jeleníti meg; s a miniszterelnök valóban ilyen személyiség volt. A szobor ugyanakkor a magyarok és a vietnamiak közti barátság szimbólumává is vált az elmúlt évtizedekben – fogalmazott a nagykövet. Hozzátette: bíznak benne, hogy az országok közötti kapcsolatok még tovább fejlődnek a következő időszakban.
Balaicz Zoltán polgármester a delegációt köszöntve elmondta: úgy érzi, hogy nemcsak egyszerű diplomáciai kapcsolat van a két nemzet között, hanem igazi barátság is. 1971-ben még csak egy emlékmű került Zalaegerszegre, majd 1976-ban állították fel Márton László szobrászművész Ho Si Minh szobrát, mely azóta is a Landorhegyen áll. Köszöni a helyi MSZP képviselőinek, pártolóinak, hogy mindig gondját viselték a szobornak, és hogy aktív részesei az évenkénti koszorúzás megszervezésének. Régi terv volt, hogy a ceremóniát kulturális programok is kiegészítsék, erre most kerülhetett sor első alkalommal. A jövőben a két ország még szorosabbra fűzi gazdasági és kulturális kapcsolatait.
A vietnámi kulturális nap a Dísz téren folytatódott, melyre a magyarországi vietnámi közösség tagjai, a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság képviselete és a nagykövetség delegációja is ellátogatott. A téren fotókiállítás nyílt, mely a vietnámi mindennapokba és az ország színes kultúrájába engedett bepillantást. A színpadon hagyományőrző csoportok szórakoztatták a közönséget. Sor került továbbá étel- és teakóstolásra is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Vasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonÚtfelújítás miatt forgalomkorlátozásBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa térenMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést? -
rovatunk hírei
BringázZeg! az AlsóerdőreKörnyezetkímélő utazás, élhetőbb városVárosrészi nap BotfánSzületésnap a könyvtár fűszerkertjébenTurizmusról, vidékfejlesztésről, életérzésrőlTömegeket vonzott a PrószafesztiválNéptáncosok évzárója a Liszt-iskolábanHősök Napja: életüket áldozták, ha úgy hozta a sorsCsaládi Pünkösd és Prószafesztivál egy helyenMűhelymunkák és régiós rajzpályázat top 10
Számlaszám a tűzkárosultak megsegítéséreVietnámi nap ZalaegerszegenTour de Hongrie - útlezárások ZalaegerszegenA litográfiáktól a ceruzarajzigTöltőn hagyott elektromos roller okozta páterdombi tüzetHosszú várandósságZoób Kati kiállítás a múzeumbanMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést?A fotó, mint hiteles történeti forrásAzonnali munkalehetőség!