Vezető hírek
Elkezdődött a varjúfészkek eltávolítása
Az önkormányzat a város több pontján próbálja csökkenteni a kolónia számát
A Kosztolányi úton – a Tudomány és Technika Házának környezetében zajló munkálatok közben – Székely Róbert, a polgármesteri hivatal erdőgazdálkodási szakreferense elmondta: a fészkek eltávolítása lakossági bejelentés alapján történik és közegészségügyi szempontok indokolják.
Mivel a vetési varjú védett madárnak számít, ezért az önkormányzat számára mindig a természetvédelmi hatóság engedélyezi a beavatkozást a város problémás területein. Utóbbiak főleg a város platánfás utcáit jelentik. Többek között a Szent Rafael Kórház mellett, a Kosztolányi utcában, a Deák téren, a Platán sor egy szakaszán, a Landorhegyi-iskolánál és az Űrhajós úti bölcsődénél távolítják el a fészkeket.
A szakemberek emelőkosaras kocsiból közelítik meg a munkaterületet és hosszú pálcákkal verik le a még üres fészkeket. Székely Róbert hangsúlyozta: a munkálatokra február 15-ig kaptak engedélyt a hatóságtól, ezt követően ugyanis elkezdődik a költési időszak. Most azonban még nincsenek tojások a varjúfészkekben.
Mint arról korábban már beszámoltunk: a varjakat nem lehet „kizavarni” a városból, az önkormányzat az egyes fészkek megszüntetésével maximum befolyásolni tudja a madarak lakhelyét és a fészkek számát. Remélve, hogy tél végén nem térnek vissza azokra a helyekre, ahol sikerült a fészkeket eltávolítani.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen