Vezető hírek
Dombormű a katyni áldozatoknak
Keszthelyre kerül Németh János új alkotása
Németh János műtermében még a kiégetés előtt vethettünk egy pillantást a már teljes egészében megformált reliefre. Az alkotó elárulta: a keszthelyi önkormányzat és a lengyel konzulátus kereste fel májusban azzal, hogy az 1940-es katyni vérengzés 80. évfordulója alkalmából készítsen egy emlékművet, mely a keszthelyi Fő tér saroképületére kerül. A II. világháború alatt sok lengyel menekült érkezett a balatoni városba, akiknek leszármazottai ma is aktív közösséget alkotnak. Innen jött az emlékmű gondolata, melynek egyik ötletgazdája az anyai ágon szintén lengyel származású Cséby Géza író (a Lengyel Köztársaság tiszteletbeli konzulja) volt.
Mint ismert, 1940. március 5-én tömeggyilkosság áldozatai lettek a szovjet hadifogolytáborokban raboskodó lengyel tisztek és főtisztek. A több helyszínen elkövetett vérengzés húszezernél is több ember halálát okozta; a holttesteket titokban, tömegsírokban ásták el. 1943-ban a németek már rábukkantak az első jeltelen sírokra a Katyn közeli erdőkben (innen származik a katyni vérengzés elnevezés is). Németh János új alkotása ennek a tragikus eseménynek állít emléket.
A keramikus a lengyel és magyar felirattal (1940. a lengyel golgota) ellátott relief szimbolikájáról elárulta: a domb és a fák utalnak magára a helyszínre (és az azóta parkosított temetőre), ahonnan a tömegsírok előkerültek. A kereszt alatt pedig egy lengyel katonai sapka látható. A formázással végzett a művész, most a szétdarabolás (egészben ugyanis nem lehet kemencébe tenni a művet) és a kiégetés fázisa következik. Az egyes részleteket pedig már a dombormű végleges helyszínén építi újra össze a művész.
Hogy miként teltek a karantén alatt Németh János napjai? A tőle megszokott derűvel azt válaszolta kérdésünkre: egy szobrásznak sosincs karantén, hiszen a bezárkózás idején is a saját gondolatait valósítja meg, vagyis dolgozik. Alkotás közben amúgy is gyakran előfordul vele, hogy napokig nem megy ki még a ház elé sem, annyira elmélyed a munkában. Így a kijárási korlátozás nem viselte meg annyira, inkább egy nyugalmas időszakként tekint rá. Néhány közeli ismerőse azért néha benézett hozzá, nyáron pedig szerencsére a családja is haza tudott látogatni. Tervei és felkérései vannak a következő időszakra is, sőt szeretné, ha a régi makettjeiből egy kiállítás nyílna a jövőben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban