Vezető hírek
Emlékezés Ruszt József színházalapító, rendezőre
Közösségépítő ember, progresszív művész volt
A színházi rendező 2005-ben hunyt el Zalaegerszegen; utolsó lakóhelyének homlokzatára 2006-ban került ki az őt ábrázoló emléktábla, mely Béres János szobrászművész alkotása. A mostani ünnepséget a Dél Hercegnője társasház lakói szervezték, Matyéka István vezetésével.
Verebes István mondott beszédet
A jeles színházi szakember szellemiségét, életpályáját Verebes István Jászai Mari-díjas színész, rendező elevenítette fel. Utalva arra: nem is az a fontos, hogy ma lenne 87 esztendős, sokkal inkább a hazai színházkultúrában, színházi életben betöltött megkerülhetetlen szerepe. Verebes hozzátette: ő maga soha nem dolgozott együtt Ruszttal, mindössze talán háromszor találkozott és beszélt vele életében, viszont ösztönösen, majd tudatosan figyelte munkásságát. Életműve számára azért fontos, mert sok mindenben megerősítette. Társulatteremtő volt, nyughatatlan ember. Sok helyen alapított közösségeket, melyek tagjai a mai napig is rangos, jelentős színházi személyiségek.
Verebes István kiemelte az 1960-as években fénykorát élő fővárosi Egyetemi Színpad szerepét, mely a legprogresszívebb művészeti közeg volt akkoriban. Mint mondta, ő maga is sokat járt oda. Ez volt az éltetője a független szellemi éltnek, és a magyar színházi világ jelesei játszottak ott.
Matyéka István (balról) szervezte a megemlékezést
Ruszt, korának egyik legnagyobb pedagógusa is volt, ennek ellenére a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nem taníthatott, az előítéletek miatt. A hagyományos értelemben véve nem színészeket nevelt, hanem színészeket teremtett. Egyfajta „rituálé-színházat” csinált; emelkedett állapotú előadásokat hozott létre, és képes volt a borzalmakat is emelkedetté tenni – fogalmazott.
Hozzátette: nem utolsó sorban az egyik legműveltebb színházi művészt tisztelhetjük benne; rengeteget olvasott, és ezt a tudást, valamint a zenét és a szakralitást mindig beépítette az előadásaiba.
Az emlékező beszédet követően a polgármesteri hivatal, a Színházbarát Kör, a Dél Hercegnője társasház, valamint a Hevesi Sándor Színház képviselői koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál.
Ruszt József munka közben (Forrás: Theater.hu)
Ruszt József úttörő szerepet vállalt a zalaegerszegi színház megalapításában. 1982-től 1984-ig volt a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője. Az új színházépület első előadása az általa rendezett „Az ember tragédiája” című Madách-mű volt. Rendezőként modern elveket követett; a klasszikus darabokat is új rendezői felfogásban állította színpadra. Előadásai sokszor meghökkentők voltak, vitákat váltottak ki. Komoly feladatának tartotta a színházi nevelést, hogy értő közönsége legyen a színházaknak; épp ezért rendszeresek voltak a beavató színházi előadások.
A rendező 2000-ben visszaköltözött Zala megyébe, 2004-ben már nagybetegen ismét megrendezte a Hevesi Sándor Színházban „Az ember tragédiáját”. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2005 nyarán a Zala Megyei Kórházban hunyt el. Sírja a Göcseji úti köztemetőben található.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik