Vezető hírek
Mácsai István realisztikus alkotásaiból nyílt tárlat Zalaegerszegen
Városképek, csendéletek, portrék, utcarészletek
Legutóbb 1970. április-májusában csodálhatta meg a zalaegerszegi közönség a festő műveiből összeállított válogatást, az akkor még létező Képcsarnokban (mai polgármesteri hivatal alsó szintjén). Az erről készült rövidfilm bemutatásával indult a megnyitó.
Aláfestő zeneként a házigazda intézmény igazgatója, Tóth László zongoraművész egy Schubert darabot játszott le. Emelkedett állapotban indult ezzel a program, ahol elsőként a művész idősebbik fia, Mácsai János kapott szót (másik fia Mácsai Pál színművész). A köszönet szavai mellett elmondta, meghatott állapotban van. Megemlítette, a festés során komolyzenét hallgató édesapja egyik kedvence Schubert volt, számtalanszor meghallgatta műveit.
Mácsai János
Hozzátette: sok festmény keletkezésénél jelen volt, kicsit nehéz is ezeket visszanézni (Mácsai István 2005-ben hunyt el). Elmondta, a 83 éve alatt létrehozott nagy életműnek csak töredéke látható ezen a tárlaton (több mint 1000 festmény, 35 ezer fotó és 16 órányi film, valamint több ezer oldalas irodalmi értékű szöveg tartozik az alkotó hagyatékához, aki már gyermekkorától kezdve rajzolt). A tárlat nemcsak a családnak öröm, de abszolút nagy élmény. Ez utóbbit a jelenlévő szép számú közönség egyértelműen megerősítette, többször is végigjárva az anyagot, ráfeledkezve a képekre, szinte nehéz volt elhagyni a termet.
Mácsai munkásságát dr. Kostyál László művészettörténész, a kiállítás rendezője méltatta. A XX. század második felének legérdekesebb realisztikus művészeként jellemezte, aki 1922-ben egy Magyarországon megkésett avantgárd időszakba született.
Munkásságában a két világháború közötti és az 1956 utáni korszakot választotta el, miközben utalt általában a művészettörténeti korszakokra is. Többek között elmondta, Mácsait 1945-ben vették fel a főiskolára, melyet röviddel a diplomaszerzés előtt otthagyott, ennek ellenére művészetét kétszeres Munkácsy-díjjal is elismerték. A jelen kiállításon városképek, csendéletek, portrék, utcarészletek láthatók. Három, budapesti városképet külön is kiemelt a művészettörténész. Illetve hangsúlyozottan beszélt azokról az alkotásokról, melyeken klasszikus festmények részleteit jelenítette meg Mácsai. Csendéletei is számos szimbólumot rejtenek, melyet érdemes felfedezni.
Realizmus, szürrealizmus, parafrázisok, döbbenetes kontrasztok, hagyjuk, hogy mindezt megértsük, úgy, ahogy az bennünk szólal meg – bíztatott végül Kostyál László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren