Vezető hírek
Merő Béla érdemkereszt kitüntetést kapott
Merő Béla Szekszárdon született. 1979-1982 között a Színház-és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán szerzett diplomát. 1990-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen színház-esztétikából doktorált.
Fotó: ZalaMédia archív/Pánczél Petra
A 80-as években Zalaegerszegen volt népművelő, ekkor alapította meg az egyik alternatív színházát, a Reflex Színpadot, amellyel számtalan hazai és nemzetközi díjat nyertek. 1974-ben megszervezte a zalaszentgróti országos színjátszó és rendezői tábort. 1982- től húsz évig a Hevesi Sándor Színház alapító tagja és rendezője volt. 1984-ben megszervezte a drámaírók fórumát, a Nyílt Fórumot. 1992-től tíz éven át a zalaegerszegi Erdei Színház, majd az Egervári Esték művészeti vezetője. 2007- 2008 között a Griff Bábszínház művészeti tanácsadójaként tevékenykedett. Jelenleg a Békéscsabai Jókai Színház rendezője.
Színházi törekvések Zalában címmel a Pannon Tükör Könyvek sorozatban jelent meg kötete, melyben többek között a nevéhez kapcsolódó színházi programokat eleveníti fel.
A magas állami kitüntetést Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár nyújtotta át a zalai színházi szakembernek.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala