2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Felvétel a műtőből a legújabb eljárásokról

2018. március 12. hétfő, 18:39
Szerző és fotó: Antal Lívia
Speciális műlencsével egyszerre korrigálható a szürke hályog valamint a szaruhártya görbületi eltérései miatt fellépő látáscsökkenés. A zalaegerszegi Szent Rafael Kórház szemészeti osztályán tartott kétnapos találkozón ilyen műtétet is megtekinthettek a szürkehályog-sebészettel foglalkozó hazai kórházak szakemberei.

Dr. Szalczer Lajos címzetes egyetemi docens, osztályvezető főorvos és dr. Aradi Etelka főorvos három műtétet végzett el, amiket a műtőben illetve kivetítve monitorra, az előkészítőben kísérhettek figyelemmel a sajtó munkatársai is. A korábbi közvetítések folytatását jelentette a program, ám ezúttal közvetlenül a műtéti helyszínen.

Jobbról dr. Aradi Etelka és dr. Szalczer Lajos

– Zártkörű kutatófejlesztő csoportunk 2003-ban kezdte meg tevékenységét. Rajtunk kívül tagjai Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs, Veszprém, Győr, Szombathely, Cegléd, Kecskemét kórházainak szemész főorvosai, egyetemi tanárai, tanársegédjei – mondta érdeklődésünkre dr. Szalczer Lajos. – Az indulást követően került sor a szürkehályog-műtétek élő közvetítéseire Zalaegerszegen, a világ vezető szemsebészeti eszközöket és anyagokat előállító cég támogatásával. Természetesen azóta is minden évben összejövünk, de már más-más helyszíneken, az idei szakmai találkozónak osztályunk adhatott otthont. Az ilyenkor bemutatott műtétek során a cég legújabb fejlesztésű anyagait használjuk fel, melyből következtetni tudunk a szemsebészet fejlődési irányaira is. A műtét közbeni tapasztalatokról, például mekkora sebmetszést igényel az adott műlencse behelyezése, visszajelzéseket várnak. Ahogy a nyomon követett betegek állapotáról is, hiszen a kontrollvizsgálatokon kiderül, mennyire elégedettek, a korábbiakhoz képest mennyire látnak jól a beültetett műlencsével.

Az osztályvezető főorvos által elvégzett két műtétből az egyik speciálisabb beavatkozást igényelt.

– A beteg jobb szemén korábban dioptriahibát helyreállító műtétet végeztek. A mostani operációt a szürke hályog mellett a szaruhártya görbületi hibája is szükségessé teszi, ami ugyancsak gátolja az éles látást. Az utóbbi hibát lehet orvosolni szemüveggel, de csak addig, amíg a betegnek nincs szürke hályogja. Most ezt az összetett problémát egyszerre tudjuk megoldani egy multifokális tórikus (cilinderes) műlencse beültetésével – magyarázta a műtét előtt dr. Szalczer Lajos.

Helyére kerül az új szemlencse

A népbetegségnek számító szürke hályog nemcsak az idős korosztályt érinti. Az osztályvezető főorvostól megtudtuk, hogy egyre gyakoribb a fiatalabbak körében is, melynek hátterében a napsugárzás, a környezetszennyezés okozta ártalmak állnak, továbbá a különböző anyagcsere-betegségek, főként a cukorbetegség. A szürke hályoggal küzdő betegek száma éppen ezért növekszik folyamatosan. A zalaegerszegi kórház szemészeti osztályán évente mintegy kétezer ilyen operációt végeznek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK