Vezető hírek
Elérte legmagasabb pontját az oktatóépület
Bokrétaünnepség a Széchenyi István Egyetem zalaegerszegi innovációs parkjában
A képen balról jobbra: prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem tudományos elnökhelyettese, rektora; Balaicz Zoltán polgármester,
dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója; prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke;
Vigh László országgyűlési képviselő; dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke;
Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának vezetője;
dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese.
Erről dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese beszélt a bokrétaünnepségen, hozzátéve azt, hogy alig egy éve adták át az inkubációs és szállásépületüket. Kiemelte, egyetemük a magas színvonalú képzések, a legkorszerűbb technológiákra összpontosító kutatások, valamint a vállalatokkal és társadalmi szervezetekkel való szoros kapcsolatok révén a térség fejlődéséhez is hozzá kíván járulni. Ennek érdekében új működési struktúrát hoztak létre, támogatva azt a szándékukat, hogy egyetemük a hazai és a nemzetközi felsőoktatási térben egyaránt előkelő helyet foglaljon el.
Mint mondta, a győri Széchenyi István Egyetem az egyedüli hazai felsőoktatási intézmény, amely valóban komolyan vette a ZalaZONE által nyújtott lehetőséget. Tudományos és innovációs parkjuk emblematikus helyszíne mindazon törekvésnek, amelyek képzési és kutatási tevékenységük színvonalának emelésére irányulnak. A létesülő oktatási és előadó-épület ebben kap szerepet, amelyben fontos tény, hogy az alap- és mesterképzéseikben egyaránt kihasználhatják a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályájának fizikai közelségét.
A Széchenyi István Egyetem megmutatta azt, hogyan lehet sikeresen egy gazdasági ökoszisztémához, egy kutatás-fejlesztési szisztémához csatlakozni előremutató, a változásokra gyorsan reagáló, innovatív hozzáállással, értékelte a beruházást hozzászólásában Balaicz Zoltán polgármester.
A járműipar Szilícium-völgye egyedülálló komplexum, ahol az egyetemi oktatás és kutatás-fejlesztés is egyre nagyobb teret kap a Széchenyi István Egyetem jelenlétének és beruházásainak köszönhetően, hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.
A Széchenyi István Egyetem Magyarország legsikeresebb egyeteme, amely a járműipari kutatás-fejlesztés meghatározó tudásközpontja, nemcsak Győrben, de Mosonmagyaróváron is. A magyar kormány további eredményes működését támogatva ezért adta a zalaegerszegi ipari parkot az egyetemet fenntartó alapítvány birtokába az elmúlt évben, mondta Dr. Palkovics László. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, az oktatási épület utolsó eleme annak az első épületegyüttesnek, amit ide terveztek. A győri egyetem egyedüli a tekintetben, mert itteni tudományos és innovációs parkjának folyamatos fejlesztésével bebizonyította, hogy nem csak székhelyén, de Zalaegerszegen is lehet magas színvonalú képzést, illetve kutatás-fejlesztést folytatni vállalati partnerekkel szorosan együttműködve.
Az oktatóépület háromszintes, 500 négyzetméter hasznos alapterületű, és mintegy 10 méter magas. A beruházás 543 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen