Vezető hírek
A kiröhögéstől a meghalásig
Nagyváros és Badacsony képversekben
Aztán a könyvet olvasva kiderül, hogy átverés az egész, mert nem is ő lép (le). Legtöbbször inkább csak vállat von, és azt mondja, hogy na és? Mégis örülünk ennek a csalásnak, mert ez legalább azt sugallja, hogy Nagy Betti még marad, és tovább írja verseit. Még akkor is, ha amúgy egy „karmolós macska, és szeretni is úgy szeret, ha karmol” – ezt már Szálinger Balázs, a kötet szerkesztője írja róla a fülszövegben. Betti ezzel nem teljesen ért egyet, meg azzal sem, hogy a verseiben van valamiféle „hobó nosztalgia”, rezignált visszavágyódás a múltba. Legalábbis ez derült ki a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett kötetbemutatón.
Jó, mondjuk azt, hogy nem karmol, hanem humora kissé groteszk. De nevezhetjük őszintének, szókimondónak is. Mert ugyan szép az élet – főleg Badacsonyból nézve – de azért vannak benne kisebb-nagyobb szívások (nemcsak a cigi, hanem annak esetleges következményei), és Nagy Betti mindezt nem fél az arcunkba mondani. A balatoni láblógatást és felhőnézést ezért rendre beárnyékolja az onkológiai váróterem ridegsége (a régi csempe töredezett mozaikjai), vagy a városi lakás tökfőzelék-illatú, cigarettafüstben úszó magánya. („Üres város”, „üres én”, „üres buszok”.) Ami esős, őszi napokon talán még nyomasztóbb tud lenni.
Már a könyv nyitánya (A Narrátor mondta) is erősre, vagy hogy stílusos legyek f*szára sikerült. Talán más szerkesztő egy könnyedebb verssel indította volna a kötetet, ám értjük Szálingert, mert ebben a négy versszakban a dolgok kiröhögésétől kezdve, a felsőbb utasítások megtagadásán át, a meghalásig minden benne van. És ez az életérzés áthatja a szövegek jó részét. A szerkesztőnek abban is igaza van – még ha a szerző kissé tiltakozik is – hogy a nosztalgikus hangulat erősen megfesti a kötetet. De épp csak annyira, hogy lágyan elsimítsa a már említett „karmolós macskát”. Így lesz kerek minden: ezekkel az ellentmondásokkal együtt. A szépség, lágyság, állandóság, ábrándozás, és a romlás, változás, karcosság, nyers szókimondás kontrasztja még Badacsonyt, mint szent helyet sem kíméli. Hiszen ott is új idők járnak, szüret helyett állandó fesztivál van, mégis mindenhová kerítést, sőt bástyákat emelnek. Nincs átjárhatóság. Átalakulnak a régi viszonyok. De a felhők és a víz örök. Amiért talán érdemes újra és újra „képversekkel telerajzolni az eget”.
– Sosem szívlelted a betagozódást, a szabályok szerint élést? – ezt már dr. Gyenes Imre, a Deák+Kert irodalmi portál szerkesztője, a beszélgetőtárs kérdezte Nagy Bettitől a kötetbemutatón. Meg lehet ezt csinálni? Persze – mondja a költő (és talán vállat von most is). El lehet lenni. Nem kell foglalkozni ilyenekkel, és nem kell belépni sehová.
Még az írókörökbe se, amitől amúgy is elment a kedve már gimnazistaként. Fura volt a sok fiatal költő között lenni egy sárvári országos találkozón, valamikor a hetvenes években. Utána nem is írt egy darabig. Ezen a ponton Szálinger Balázs is vallomást tett: néhány évvel ezelőtt, még a Hévíz folyóirat szerkesztőjeként szúrta ki Betti egyik versét a Zalai Hírlap versrovatában. Fel is hívta Arany Horváth Zsuzsa újságírót, hogy „ki ez a kiscsaj”? Szívesen pártfogásába venné. Miután kiderült, hogy ezt már kicsit lekéste, elszégyellte magát. Hiszen szakmabeliként ismernie kellett volna Nagy Bettit. Valamiféle zavar van tehát az erőben (és a honi irodalom intézményrendszerében, működésében), hogy ez mégsem így történt. Irigy pályatársak, gőgös szerkesztők, a törtetés vágyának teljes hiánya, sok minden közrejátszhatott ebben a láthatatlanságban, vagy szűk körű ismertségben (de legalább akik a nagybetu blogot olvassák a Facebookon, ismerik). Lehet, hogy Betti sündisznóállásba húzódott egy régi rossz érintéstől, bírálattól. Így a mostani, és az előző kötet is, afféle törlesztés; az irodalom rendszerének hibáiért – véli Szálinger.
Közben Gyenes Imre azt is kihúzta a költőből, hogy inkább a rockzene, mint a komoly. Inkább Hajnóczy mint Esterházy. Inkább a gyros, mint a dödölle (bár leginkább egyik sem). És inkább az LGT, mint a Kispál.
Na, ezzel most nem értek egyet: szerintem Kispál. Főleg mert teljesen el tudnám képzelni, ahogy a „csikket a városra pöccintjük” (bár én már leszoktam a cigiről). A versek hangulatához, képiségéhez azonban passzolhatna is ez a jelenet.
A kötet a Parnasszus könyvek Új vizeken sorozatában jelent meg, és megvásárolható. De Nagy Bettinek blogja is van a neten (nemcsak a Facebookon): kisbetűvel, hogy nagybetu.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gyermekpornográfia – a tanárok jelentették a cselekményt Magyar Arany Érdemkereszt Kiss GábornakHalálos tűzeset ZalaegerszegenForgalomkorlátozás a KertvárosbanMárcius 15-i ünnepség ZalaegerszegenÚj aszfalt a zalaegerszegi Berzsenyi utcábanBemutatták a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjeitMSZP: Aláírásgyűjtés a közös indulásértÚjabb facsemeték a zalaegerszegi Jókai utcábanIsmét Balaicz Zoltánt jelöli a Fidesz-KDNP -
rovatunk hírei
Németh János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállításaAdventi hangulat ZalaegerszegenKiállítás Kajos Anna Zsófia alkotásaiból top 10
Mi lesz a Saly-nővérek sírjával?Művészeti oktatás és közösségépítés a Kollázs Kulturális EgyesülettelMátyás könyvtárának kódexeit kutatja a zalai filológusPozvai Andrea a letisztultság híveMárcius 15-i ünnepség ZalaegerszegenHogyan nézzünk csendéleteket?Becsvölgye a színházbanMihály Péter a színházbarátoknálMúzeumi teadélután, személyes történetekkelBemutatták Gál Zsuzska új verseskötetét