Vezető hírek
Alternatív ötvenhat
Mi lett volna ha… 1956-ban nem az történik, ami? Ezen „agyalt” tizenhat kortárs szerző a Hévíz folyóirat kezdeményezésére, mígnem összeállt A másik forradalom - Alternatív ötvenhat című kötet. Az antológiát a közelmúltban Zalaegerszegen is bemutatták. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Kiss Gábor igazgató beszélgetett a novelláskötet kiadójával, Vörös Andrással, a folyóirat főszerkesztőjével, Szálinger Balázzsal, valamint Horváth Viktor és Maros András szerzőkkel.
A kötet szerzőit, szerkesztőit Kiss Gábor köszöntötte
Kortárs novellák a forradalomról
Már a címlap is abszurd: egy női alak, Rákosi fejjel könyököl ki a vasúti kocsi ablakán. Lehet, hogy álruhában tér vissza, hogy átvegye a hatalmat? A könyv gazdag képanyagában még Arnold Schwarzenegger is feltűnik. Pedig a fotók eredetinek tűnnek, de valami mégsem stimmel rajtuk. A Fortepan korabeli fotóit ugyanis Palásti Kovács András grafikus kicsit „meghekkelte”, hogy azok a szövegekhez igazodjanak. (A könyv végén aztán szerepelnek az eredeti fotók is.)
Vörös András elmondta: először az általa vezetett könyvkiadónál merült fel az ötlet, hogy szülessen valamilyen alternatív történelmi kötet, hiszen Magyarországon eddig kevés ilyen témájú irodalmi alkotás született. Ezután keresték meg Szálinger Balázst és Cserna Szabó Andrást a Hévíz folyóiratnál, akik az ötvenhatos témát javasolták; mondván idén amúgy is évforduló van. A folyóirat szerkesztőinek egy nagyon heterogén, ám jó nevű szerzőgárdát sikerült megszólítaniuk. A teljesség igénye nélkül Bereményi Géza, Vámos Miklós, Háy János, Dragomán György, Gerlóczy Márton éppúgy jelentkezett egy-egy novellával, mint a stand up műfajból ismert zalai születésű Bődöcs Tibor, vagy Berg Judit, aki inkább meséivel vált népszerűvé.
A kiadó szerint sokkal több és színesebb lett annál a kötet, mintha a szerzők egyszerűen csak eltérítették volna a történelmet. Abszurditás, kaland, humor, sőt még egy kis science fiction hangulat is van az írásokban. Na, és a szövegek éppúgy szólnak a máról, mint a régmúlt időkről, vagy éppen egy lehetetlennek tűnő fikcióról.
Szálinger Balázs szerkesztő hozzátette: nagyon jó, hogy szinte az összes szerző játéknak fogta fel a feladatot, s kellő iróniát és humort vitt a történetekbe. Érdekes, hogy épp az a két szerző (Vámos és Bereményi) nem ironizált annyira, akik átélték a forradalmi eseményeket. Az írók magukévá tették ’56-ot, ám senki nem bánt tiszteletlenül magával a szellemiséggel. Sőt, a forradalmi események és az azt követő megtorlás valódi társadalmi feldolgozása most kezdődhet meg igazán. Eddig ugyanis csak a patina volt, ráadásul a politikai ideológiától függően különféle ’56-mítoszok keringtek a társadalom emlékezetében.
Szálinger Balázs, Horváth Viktor, Maros András, Vörös András
A kortárs művészet nagy segítség abban – ahogy Horváth Viktor író is fogalmazott –, hogy meneküljünk a pátosztól és bízzunk az iróniában; némi fikciós narratívával enyhítve a történelmi események komolyságán.
Persze a szerzők közé egy történész is „becsúszot”, hiszen Rainer M. János írt utószót a kötethez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen