Vezető hírek
Közgyűjteményi kutatásokról egy kötetben
Mint azt a rendezvényen Kaján Imre múzeumigazgató elmondta: a kiadványsorozat célja, hogy a Zala megyével kapcsolatos múzeumi kutatások tudományos publikációk formájában is megjelenjenek. A kötet azonban nemcsak a múzeum munkatársainak, hanem a társintézményekben dolgozó kollégáknak is mindig teret enged. A legutóbbi könyv 2017-ben jelent meg. Azóta ugyan a múzeum épülete felújítás miatt zárva van, ám a most megjelent tanulmányok is jelzik, hogy a kutatómunka nem állt meg.
Bemutatták a Zala Múzeum legfrissebb számát
Évtizedes múltra tekint vissza a Zalai Múzeum kiadványsorozat (Havasi Bálint és Kaján Imre a legújabb számot tartja a kezében.)
A Zalai Múzeum legfrissebb számát Havasi Bálint, a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elhangzott: a sorozat első darabja 1987-ben látott napvilágot, dr. Vándor László régésznek, volt múzeumigazgatónak köszönhetően. Azóta sokat változott a kiadvány, nemcsak küllemében, hanem szerkezetében is. Új elemekkel gazdagodott a tematika, a mostani számba például a 2017-18-ban zajló megyei régészeti ásatások jelentései is bekerültek, de műhelyrovat is található a könyvben. Utóbbi révén a restaurátorok munkáiba nyerhetnek bepillantást az olvasók.
A régészettől kezdve a helytörténeten, a néprajzon és a művészettörténeten át, egészen a restaurátorok munkájáig sok érdekesség olvasható a friss kötetben
A kötet régészettel indul (egy kilencszerzős tanulmánnyal), ami ezúttal nem egy kutatás eredményeit mutatja be, hanem sokkal inkább magának a kutatásnak a módszertanát (vagyis a térinformatikát, a légi régészetet és a roncsolásmentes geofizikai vizsgálatokat).
A kiadványban mindezeken túl történelemtudományi, néprajzi, művészettörténeti, helytörténeti tanulmányok olvashatók, sőt egyes gyűjteményekhez kapcsolódó írások is szerepelnek benne. Ami a szerzőket illeti: a Göcseji Múzeum munkatársain kívül többek között a Zala Megyei Levéltár, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum, a Helikon Kastélymúzeum, a nagykanizsai Thúry György Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum, és a bajai Türr István múzeum kutatói is jelentkeztek tanulmányokkal.
Eke István, Havasi Bálint és Kaján Imre a kötetbemutatón
A kötetet – melyhez Kaján Imre írt előszót – Eke István, Szabó Tímea és Varjú András szerkesztette. A könyv a Göcseji Múzeum irodaházában megvásárolható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Diáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcábanEurópa nap a zalaegerszegi Európa térenParkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton -
rovatunk hírei
Író-olvasó találkozó Schmöltz MargittalA Hetedik és a Bluesbox közös koncertjeFüstös íz - Pátyerkó László kiállítása a Dóka Éva PincészetbenVarázsházikó 2024/2025 – Kiállítás és KözönségszavazásTáncművészet Világnapi GálaműsorSzubjektív tárlatvezetés Mácsai PállalAnyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II. top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséértLétrejött a ZalaZone Alapítvány