Vezető hírek
Pannon Tükör és Pannon végek
Az idei, immár 90. könyvhetet Zalaegerszegen Makovecz Tamás, a város oktatási, kulturális és sport bizottságának elnöke nyitotta meg. Mint fogalmazott: egy egyedülálló, kuriózumnak számító rendezvénysorozat ez, mely a könyvekről szól. Azonban ha közvéleménykutatást végeznénk a könyv fogalmáról, valószínűleg csak nagyon kevesen tudnák azt pontosan meghatározni. Nos, a könyv nem más, mint szövegből és ábrából álló, papír alapú információhordozó, melynek legalább 49 oldalból kell állnia és nyomdaipari sokszorosítással készülnie. Persze manapság – haladva a korral – már hangoskönyvekről és e-könyvekről is beszélhetünk.
Lapszám- és kötetbemutató a könyvhét alkalmából
A könyvhét lényege pedig változatlanul az, hogy közelebb hozza a szerzőket az olvasóközönséghez. Ahogy azt 1927-ben Supka Géza író, a könyvünnep ötletgazdája megfogalmazta: az a cél, hogy az írók ingujjban menjenek az utcára, és az emberek között propagálják műveiket. Az első országos könyvhetet 1929-ben rendezték meg.
Makovecz Tamás és Kiss Gábor felelevenítették a könyvhét történetét
Az Ünnepi Könyvhét alkalmából Bubits Tünde főszerkesztő, és Gál Soma a szépirodalmi rovat vezetője mutatta be a Pannon Tükör legújabb, idei harmadik lapszámát. A főszerkesztő elmondta: kiemelt figyelmet szenteltek most a helyi szerzőknek, hiszen „Zalaegerszegi sorok – Zalaegerszegi arcélek” címmel egy új rovatot indítottak. Többek között Nagy Betti versét, Lackner László egy újabb szerzeményét, valamint Németh János keramikusművészről szóló írásokat találnak itt az olvasók. De, dr. Gyimesi Endre egykori polgármesterrel is készült egy nagyobb interjú, mely életének fontosabb (és nem a politikához kötődő) állomásait mutatja be. A Társművészetek rovatban a szintén zalaegerszegi Péter Zsombor a Bosszúállók sorozat újabb részéről írt filmkritikát. A Tanulmány és kritika rovatban pedig lapunk újságírójától, Pánczél Petrától olvasható egy cikk, mely Kosztolányi Dezső és József Attila kapcsolatáról szól, némi pszichoanalízissel fűszerezve.
Gál Soma a Szépirodalmi rovattal kapcsolatban elmondta, hogy többek között Péterfy Gergelytől, Kiss Ottótól és egy fiatal szerzőtől Csete Somától is olvasható egy-egy friss szerzemény.
Bubits Tünde és Gál Soma bemutatták a Pannon Tükör legújabb számát
A lapszámbemutatót könyvbemutató követte. A történészként és szépíróként is ismert szlovéniai magyar szerző, Göncz László Emberek a Pannon végeken című könyvét Kiss Gábor könyvtárigazgató mutatta be, illetve beszélgetett a kötetről a szerzővel. A riportok olvasmányos átiratából készült szociográfiai mű arról szól, hogy mit jelentett magyarnak lenni Szlovéniában, a történelem viharaiban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton