2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Archivum

A járműipari tesztpálya óriási lehetőség

2016. július 18. hétfő, 15:53
Címkék:

Az idei év első hat hónapjának eredményéhez hozzájárult, hogy 2015-ben sikerült stabilizálni a város pénzügyi helyzetét és előrelépés történt a gazdaságfejlesztés terén, hiszen 1800 új munkahely jött létre a városban. Ez a tendencia folytatódik az idei évben is, hiszen a különféle vállalkozások ezres nagyságrendben jeleztek létszámbővítést. Ha erős a gazdaság, több forrás jut kultúrára, sportra, egészségügyre.

varoskep

Lemaradás a gyorsforgalmi útfejlesztésnél van – Beszélgetés Balaicz Zoltánnal

A képviselőtestület legfontosabb feladatának tartja továbbra is a gazdaság erősítését, a vállalkozások segítését, a meglévő munkahelyek megőrzését és újabbak létrehozását – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester, akivel az elmúlt félév munkájáról, eredményeiről beszélgettük.

- Országos hír lett, és talán irigyei is vannak Zalaegerszegnek a járműipari tesztpálya megépítésének bejelentése miatt. Elkészül jövő év végére?

- A július 1-jén megjelent kormányhatározat tartja a 2017 év végét és úgy gondolom, egyes részei valóban elkészülhetnek. De százszázalékosan ennél későbbre várom az átadást. A város rendszerváltozás utáni történetének legnagyobb beruházása lesz. Összességében mintegy 40 milliárd forintos fejlesztésről beszélünk, ez európai szinten is egyedülálló, mert hagyományos tesztpályák máshol is vannak, de olyan nincs, amely már a huszonegyedik századra ablakot nyitva, önvezető, autonóm járművek tesztelésére is alkalmas lesz.

- A város szellemi életére is hatással lesz?

- Feltétlenül. A tervek szerint mintegy 350 mérnöki, kutatói és fejlesztői állásról van szó, vagyis nagyon kvalifikált munkaerő-csoport jelenhet meg Zalaegerszegen. Ez a fejlesztés kihat szinte az élet minden területére és további befektetéseket generál. Már most jelentkeznek olyan fejlesztő cégek, akik szeretnének majd a tesztpálya közelében letelepedni. A hosszú távú gazdaságfejlesztés szempontjából is pozitív beruházásról beszélhetünk.

- Jelenleg folyik a város 2014-2020-as TOP programjához kapcsolódó fejlesztési források lehívása, és a Modern Városok programok keretében történő fejlesztések indítása. Ez utóbbi Zalaegerszeg és a kormány együttműködési megállapodásán alapul. A kettő közül melyik áll jobban?

- A TOP-os fejlesztésekkel jól állunk, mivel eleve rendelkezésre áll a 11,2 milliárd forint. Számos programelemről van szó és hangsúlyoznám, hogy ezt a pénzt nem arra költjük el, amire szeretnénk. Az Európai Unió pontosan meghatározza, mire mennyit lehet költeni. Az viszont biztos, hogy soha ennyi pénz még bölcsődére, óvodára, iskolára nem állt rendelkezésre. A jövő generációja tehát olyan körülmények között nőhet fel, amilyent megérdemel.

- Melyek a kiemelkedő fejlesztési források? Mire jut a legtöbb pénz?

- Foglalkoztatási együttműködések erősítésére, munkaerőhiány kezelésére, képzésekre, átképzésekre 934 millió forint áll rendelkezésre. Ebből finanszírozzuk a Fejlesztési Irodát is, amit a közelmúltban adtunk át a Deák téren. Erre a forrásra már a támogatási szerződést is megkötöttük. Az északi ipari park közművesítésére és útcsatlakozásainak kiépítésére 600 milliót fordítunk.

bala 2

Nagyon örülök annak, hogy a zalaegerszegi háziorvosi-és gyermekorvosi rendelőkre, valamint a Botfy utcai ügyelet felújítására, eszközbeszerzésekre 353 millió forint jut. Ősszel letesszük az andráshidai óvoda alapkövét, erre a beruházásra 360 milliót költünk. Bölcsődék, óvodák felújítására 569 millió áll rendelkezésre. Fontosnak tartjuk a Gébárti-tó körbejárhatóságát, ennek megteremtésére a TOP programból 402 millió forintot költünk. A keleti ágon lévő régi hidat felújítjuk, a nyugatin pedig új hidat építünk, és készül kerékpározható gyalogút is, valamint játszóterek, új vendéglátóegység. Egymilliárd forintot fordítunk több önkormányzati intézmény felújítására, ennek keretében újulhat meg többek között 346 forintból a 2019-ben 125 éves fennállását ünneplő Zrínyi gimnázium. A Vizslapark teljes megújítására 230 milliót szánunk. Még néhány TOP programos lehívás hátra van, erről augusztus végén és szeptemberben tárgyal a közgyűlés.

- Hogy állnak a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztések?

- E program keretében is vannak már látható jelek. Az északi ipari parkban három új üzemcsarnok épül, 1,5 milliárdos beruházással, és a napokban megkezdődtek a Göcseji Múzeum mellett a leendő Mindszenty múzeum és zarándokközpont helyén a régészeti feltárások. A gyorsforgalmi útépítésnél van lemaradás, bár az M9-es út tervezése jó úton halad. A Zalaegerszeg-M7-es közti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út olyan nyomvonalon lesz, ami érinti a sármelléki nemzetközi repülőteret. Fontos számunkra ez a program és a 2017-es költségvetés szerint az első szakaszok megépítése megkezdődhet a jövő évben. Az iparvágány bekötésére, az uszoda és az Alsóerdő fejlesztésére a tervek készen vannak. Jelen pillanatban így állunk. Egyébként a központi költségvetésben az idei évre ötven milliárd áll rendelkezésre a Modern Városok Programra, jövőre ez a szám 152 milliárd. Tehát indulni fognak a fejlesztések.

- A zalaegerszegiek melyik program megvalósulását várják a legjobban?

- Egyértelműen az uszoda fejlesztését. Erről érdeklődnek nálam a legtöbben. Második helyen a gyorsforgalmi út megvalósításának ütemezése áll. Utána pedig talán a kerékpárút fejlesztés. Ez utóbbiról augusztus végén tárgyal a testület, a TOP programban egymilliárd forint áll rendelkezésre turisztikai és hivatásforgalmi kerékpárutak kialakítására.

- Milyennek látja a városban élők hangulatát? Azért is kérdezem, mert még a Facebook-on keresztül is beszélget az emberekkel, még a vitákban is részt vesz, ha az a várost különösen érinti.

- Szerintem összességében jobb a hangulat, mint évekkel ezelőtt. Más városokkal összehasonlítva, nem túlzás a "béke szigete" elnevezés, az ellenzéki pártok képviselői is egyetértenek velem ebben. Szakmai viták vannak, normálisan beszélgetünk egymással, korrekt a hangnem, nincs személyeskedés, durva szembenállás. Ezért politikai pártállástól függetlenül minden közéleti szereplőnek hálás vagyok!

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK