2024.10.07., hétfő - AmáliaZalaegerszeg időjárása

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

Jókaihoz türelem kell
klasszik

Jókaihoz türelem kell

Mit lehet kezdeni a 21. században egy 19. századi szöveggel és mennyire kihívás napjainkban Jókait tanítani a gyerekeknek? Többek között ilyen kérdések merültek fel a Magyar Széppróza Napja alkalmából a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár e heti rendezvényein.
Félni teljesen oké dolog
életmódi

Félni teljesen oké dolog

Mi a félelem, és hogyan hozunk emiatt olyan döntéseket, amik alapvetően nem jellemzők ránk? Azzal együtt, hogy félni, teljesen oké dolog. Nem gyávaság. Némi odafigyeléssel és a szituációk helyes kezelésével, pedig pozitív dolgokat is ki lehet hozni ebből a nem kellemes érzésből.

Hesna: Félj bátran! - Könyvbemutató

Grund, einstand, Pál utca
oktató

Grund, einstand, Pál utca

Interaktív vándorkiállítás mutatja be Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének főbb helyszíneit, szereplőit, motívumait, illetve az író életének néhány momentumát. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban nyílt tárlat a szerző születésének 140. évfordulójára emlékezik.

Minden, amit eddig nem tudtál a Pál utcai fiúkról!

A Pál utcai fiúk

Digitális könyvtárossá kell válni
nézőpont

Digitális könyvtárossá kell válni

Milyen az, amikor egy könyvtár „okos”, és milyen kihívásokkal kell szembenézniük a bibliotékáknak a 21. században? Hiszen már rég nemcsak egyszerű könyvkölcsönző helyként funkcionálnak. (Ez a nézőpont amúgy is eléggé sarkított.) Arról nem is beszélve, hogy a könyvtárosok feladatkörei is sokat változtak az évtizedek alatt.
Utóvédként a Donnál: újabb kötet a zalai alakulatokról
egyszervolt

Utóvédként a Donnál: újabb kötet a zalai alakulatokról

Megjelent az Utóvédként a Donnál című könyvsorozat harmadik kötete. Molnár András történész (MNL Zala Megyei Levéltára) és Szabó Péter hadtörténész (Hadtörténeti Intézet) közös munkája nem előzmények nélküli. Három évvel ezelőtt mutatták be a 9. honvéd könnyű hadosztály 1942-43-as történetéről íródott kötet első két részét. De számos más kiadvány is napvilágot látott már a két szerző jóvoltából.
Csány és a kortársak
egyszervolt

Csány és a kortársak

Két évvel ezelőtt rendeztek a városban konferenciát Csány László születésének 225. évfordulója alkalmából. A tudományos ülés előadásainak bővített anyaga a minap kötet formájában is napvilágot látott.
Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok
kultúra

Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok

1986-ban került sor az első zalai közgyűjteményi szakmai napokra, mely azóta is a megyében működő kulturális intézmények egyfajta seregszemléje. A legfrissebb kutatási eredményeket ismertető előadássorozatra kétévente kerül sor.
Konferencia és koszorúzás Deák emlékére
egyszervolt

Konferencia és koszorúzás Deák emlékére

A kiegyezés létrejöttének 150. és Deák Ferenc születésének 214. évfordulójára emlékeztek több helyszínen is október 17-én. Délelőtt a Zalaegerszegi Törvényszék Dísztermében tartottak tudományos emlékülést az 1867-es kiegyezés előzményeiről, hatásáról és Deák Ferenc szerepéről.
Gyógyító főzetek
életmódi

Gyógyító főzetek

Forrázatok, főzetek, pakolások, kencék. Na, és mindezek előzménye; a gyűjtés és szárítás. Szerencsére ma már nem kell javasasszonyhoz fordulni, vagy a meséből ismert sárkányfűárusra várni, ha gyógyító növényekhez szeretnénk hozzájutni.
Ahogy már nem látjuk
egyszervolt

Ahogy már nem látjuk

Október végéig látogatható a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban az a korabeli, és napjaink fotóiból készült tárlat, mely a város történetét idézi fel néhány tabló segítségével.
Sajtótörténet és könyvmentés
egyszervolt

Sajtótörténet és könyvmentés

A zalai sajtó másfél évszázados történetével kapcsolatban hangzottak el előadások a közelmúltban a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
Múzeumok éjszakája újdonságokkal
kultúra

Múzeumok éjszakája újdonságokkal

Hagyományos programokkal és újdonságokkal egyaránt készül a Göcseji Múzeum az idei Múzeumok éjszakájára. A június 24-én megrendezésre kerülő esemény most is több helyszínen zajlik majd.
Magas fokon tervezett emberirtás
egyszervolt

Magas fokon tervezett emberirtás

Hogyan zajlottak a deportálások, kik voltak az embermentők, milyen volt az élet a lágerekben - akár a foglyok, akár a tisztek szemszögéből? Hogyan működtek a hivatalos szervek, mi lett a sorsa a hazatérteknek, na és maradéktalanul megtörtént –e a bűnösök felelősségre vonása?
Kiállítás a 60 éves Kertvárosról
egyszervolt

Kiállítás a 60 éves Kertvárosról

Jubilál idén Zalaegerszeg, az első írásos említésének 770. évfordulója kapcsán. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Apáczai Tagkönyvtárában szerették volna, ha ennek az ünnepnek a része a Kertváros létrejöttének 60. évfordulója is. A kezdetektől napjainkig tartó emlékidézés többségében fotókból álló kiállítás, amely egy hónapig látogatható.

Egerszeg Fesztivál 2017.

56-os ünnepségek forgatókönyvei
oktató

56-os ünnepségek forgatókönyvei

„Ilyen nagy dolog a szabadság…” címmel jelent meg az a módszertani kiadvány, mely az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett iskolai ünnepségek lebonyolításához ad segítséget.
Generációs különbségek és tabutémák
nézőpont

Generációs különbségek és tabutémák

A zalai iskolai könyvtárosokat és a gyermekkönyvtárosokat szólította meg az a továbbképzés, melyet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezett, s témája az úgynevezett Y és Z generáció, azaz az 1980 és 2009 között születettek kommunikációs világa.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240