2020.05.27., szerda - Hella Zalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Megmentik a középkori kemencéket

2020. február 25. kedd, 16:38
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Kiemelik, restaurálják, majd a Mindszenty-központ felépítése után egy állandó kiállítás formájában bemutatják azt a két középkori téglaégető kemencét, melyek 2017-ben kerültek elő a Göcseji Múzeum melletti területről.

Mint ismert, a múzeum régészei 2017-ben végeztek feltárást az egykori egerszegi végvár ezen szakaszán, a leendő Mindszentyneum területén. A beruházást megelőző régészeti munkák során – sok egyéb lelet mellett – középkori téglaégető kemencék is előkerültek. Egyikük nagyon rossz állapotban volt, azt nem tudták megmenteni, a másik kettő viszont szerencsésen túlélte az évszázadokat. Most, hogy zöld utat kapott a Mindszenty-központ építése, a szakemberek úgy döntöttek, kiemelik a kemencéket, megmentve őket az utókor számára. A részletekről Simmer Lívia, a régészeti osztály vezetője tájékoztatta a sajtót.

Restaurálják, majd kiállítják az értékes objektumokat

Elmondta: a két kemence várostörténeti értékkel bír, ezért is fontos a megmentésük. Zalaegerszeg nem bővelkedik ugyanis középkori emlékekben (kivéve a nagytemplom melletti temetőkápolnát). A kemencék a 14. század végén, 15. század elején működhettek. Egerszeg ekkor került a veszprémi püspökséghez, és ez az az időszak, amikor megkezdődik a püspöki udvarház építése, mégpedig téglából (ennek maradványai a törvényszék épülete alatt vannak). Ebben az időszakban zajlott a korábbi templom gótikus átépítése is, melyről tudni lehet, hogy szintén téglából készült. Így nem csoda, hogy a mai Várkör- és Batthyány utca által határolt területről előkerültek a téglaégető kemencék.

A régész azt mondja: 2017 végén, miután befejeződtek az ásatási munkák, ideiglenes állagmegóvást végeztek a kemencéken. Geotextillel letakarták őket, amire egy vastag szalmaréteg került, a tetejük pedig ismételt geotextil borítást kapott, hogy ellenálljanak a nedvességnek, fagynak. Ennek köszönhetően jól átvészelték az elmúlt bő két és fél évet. Most azonban elérkezett az idő a kiemelésükre. A szakember elárulta: nagy fejtörést okozott, hogy miképp mozdítsák el a helyükről a többtonnás kemencéket. Az országban ugyanis nem volt még ilyenre példa. Szerencsére azonban kisebb, Árpád-korból származó kemencéket emeltek már ki a fővárosi kollégák, ezért a múzeum szakmai tanácsot kért a Budapesti Történeti Múzeumtól, és annak restaurátoraitól. Az már az elején látszott, hogy egyben lehetetlen kiemelni a két kemencét, így az a döntés született, hogy feldarabolják, és tömbökben mozdítják el őket. Hogy biztosan egyben maradjanak, egy speciális – a kerámiarestaurálásnál használatos – ragasztó alkoholos oldatával vonták be a tömböket. Ezzel a módszerrel az egyik kemencét már sikerült is tizenegy részre darabolniuk. 

Kérdés volt az is, hogy a földről hogyan veszik fel a kemencéket. A régész elmondta: mivel homokos talajon állnak, óvatosan vaslapot csúsztatnak alájuk és egy markoló segítségével emelik ki az objektumokat. A raklapra helyezett kemencéket ezután lefóliázzák, dobozba helyezik és raktárba szállítják. (A kiemelési munkálatok február közepén kezdődtek, és több hétig tartanak.)

A kimentést követő két év a restaurálásról és állagmegóvásról szól majd. A tervek szerint, ha felépül a Mindszenty-központ, a kemencék – megszépülve és újra összeillesztve – kiállításra kerülnek az épületben; egészen közel a megtalálási helyükhöz.
 

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK