2024.04.15., hétfő - Anasztázia, TasZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Szamizdat kultúra a Kádár-korszakban

2024. április 03. szerda, 08:15
Szerző, fotó: Pánczél Petra
A Kádár-kori szamizdat kiadványokról és az ezekhez kapcsolódó ellenzéki mozgalmakról esett szó a zalaegerszegi Utóvéd – Képzőművészeti Terepasztal-beszélgetések előadássorozat legutóbbi összejövetelén.

Önkifejezés és alternatív kommunikációs tér - Danyi Gábor irodalomtörténésszel beszélgettünk a szamizdat kultúráról

A Club PopUp Undergroundban rendezett est vendége ezúttal dr. Danyi Gábor – jelenleg Lengyelországban élő – (irodalom)történész, műfordító volt, akinek a közelmúltban jelent meg „Az írógép és az utazótáska. Szamizdat irodalom Magyarországon 1956-1989” című terjedelmes (600 oldalas) kötete. A könyv elsőként nyújt részletes, monografikus áttekintést a magyarországi államszocializmus nem hivatalos, cenzúrázatlan szövegeiről, vagyis a szamizdat jelenségéről. Hogy mi is a szamizdat, és milyen szövegek, kiadványok tekinthetők annak, nem is olyan könnyű megválaszolni. Már az 1950-es években létezett vallási szamizdat irodalom Magyarországon, majd az 1960-as évek végétől a neoavantgárd művészek tevékenységét sorolhatjuk ide, az 1970-es évek második felében pedig megjelent a politikai szamizdat irodalom is. Vagyis, a hidegháború időszakának alternatív kommunikációs formái, az államszocializmus alatt keletkezett cenzúrázatlan szövegek és az egykori művészeti underground, mint (ön)kifejezési forma, egyaránt szamizdatnak számít.

Danyi Gábor és Tóth Norbert, az Utóvéd-sorozat szervezője a PopUpban

Az 1984-es születésű Danyi Gáborral az előadás előtt váltottunk néhány szót, mivel a szerző a rendszerváltozáskor mindössze hat éves volt, így felmerült a kérdés, hogy miért pont ezt a témát kezdte el kutatni 13 évvel ezelőtt.

Tényleg nagyon kicsi voltam még a rendszerváltozás idején, kevés személyes emlékem van a Kádár-korszakról. A romániai forradalom és Nicolae Ceausescu kivégzése viszont máig élénken él bennem. Édesapám az 1980-as években tagja volt annak a civil mozgalomnak, amely magyar nyelvű könyveket, gyógyszert és élelmiszert juttatott el az erdélyi magyar kisebbség tagjainak. 1989 decemberében is járt Erdélyben. A családban tehát az ellenzékiség légköre uralkodott, a téma pedig ott volt az orrom előtt. Ami pedig a tudományos megközelítést és a kutatómunkát illeti, az a helyzet, hogy eredetileg nem is a szamizdattal, hanem a Kádár-kori cenzúrával szerettem volna foglalkozni. Gyorsan rájöttem azonban, hogy irodalomtörténeti szempontból ez egy nagyon nehezen megfogható téma. A Kádár-kor egyik központi fogalma az öncenzúra volt, vagyis az a jelenség, ahogy az értelmiség nagy része magáévá tette a rendszer szabályait, és önkéntelenül, félelemből vagy védekezésképpen alkalmazva azokat, maga vált saját szövegeinek cenzorává. Az öncenzúra viszont nem hagy nyomot, így nehezen találni hozzá írott forrást – mesélte a szerző.

A könyv az első nagy monografikus munka a hazai szamizdat irodalomról

Hozzátette: a tárgyalt időszakban informális mechanizmusokra épült, hogy kinek jelenhet meg szövege és kinek nem. Vagyis a kéziratok sorsa szerkesztőségi szobákban, vagy telefonos konzultációk során dőlt el. Ezekről a folyamatokról szintén nincsenek írásos dokumentumok. Ott volt viszont a cenzúra másik oldala; a szamizdat irodalom és a szamizdat kiadványok, amik egy jóval megfoghatóbb szövegállományt jelentenek. Könnyebb volt ezen az úton elindulni. A lengyel „szál” pedig azért vált a kutatás részévé, mert az 1970-es években kibontakozó lengyel ellenzéki mozgalmak (a Munkásvédelmi Bizottság, majd a Szolidaritás Mozgalom) nagy hatást gyakoroltak a hazai ellenzékre, szamizdat kultúrára. A szerző pedig lengyelül is megtanult.

Mivel az Utóvéd rendezvénysorozat a képzőművészetre koncentrál, az előadó kérdésünkre kifejtette, hogy az irodalmi és a politikai szamizdaton túl, a cenzúrázatlan, illegálisan terjesztett művészeti kiadványok is a korszak jellemző dokumentumainak számítanak.

A szamizdat kultúra fontos része volt az erőforrás-hiány. Ezek a kiadványok nem hivatalos úton készültek, és nem hivatalos úton kerültek forgalomba. A szamizdat kiadóknak ezért saját maguknak kellett újraalkotniuk a kiadás folyamatát, és ehhez megtalálniuk a megfelelő technikákat és alapanyagokat. Ez nem volt könnyű abban a helyzetben, ahol minden erőforrással az állam rendelkezett. A szamizdatok minősége ezért kimondottan rossz. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a romlás esztétikáját testesítik meg. Megsárgult, töredezett papírlapok, alig olvasható betűk jellemzik őket. Fontos kiemelni, hogy ez a kor még egy szövegközpontú világ volt. Az irodalmi és politikai szamizdatra (például a Beszélő, vagy az AB Hírmondó folyóiratokra) is ez volt jellemző. Ezekben a kiadványokban szinte alig volt illusztráció, vagy grafikai elem. A művészeti szamizdatok (például az Aktuális Levél, más néven Artpool Letter, vagy a Világnézettségi Magazin) viszont ezt a vizuális szegénységet ellensúlyozták merész grafikai megoldásaikkal. Ebbe az underground művészeti körbe főleg a neoavantgárd képzőművészek tartoztak. Ők a hivatalos művészet infrastruktúrájával szemben létrehozták a saját kommunikációs felületeiket, melyek gyakran műtárgyként is értelmezhetők.

Danyi Gábor kötete a közelmúltban látott napvilágot

Danyi Gábor a kiadványok szerkesztéséről, nyomtatásáról és terjesztéséről, vagyis az „önkiadás” folyamatairól is beszélt. A szamizdat történetének kezdeti fázisában írógépet és indigót használtak, ami lehetővé tette, hogy valaki egyszemélyben készítsen 10-12 másolatot az adott szövegről. Ekkor nem különültek el az intézményes szerepek: ugyanaz írta, szerkesztette, másolta és terjesztette a kiadványokat. A rossz minőségű szamizdatok torz tükörképei voltak a hivatalos szocialista könyvkiadásnak. Szűk körben terjedtek, és gyakran az olvasónak is kockázatot kellett vállalnia, hogy hozzájusson ezekhez a kiadványokhoz.

Kérdésünkre, hogy a mai online világban vajon létezik-e szamizdat, a szerző azt felelte, hogy a kérdés azért nehéz, mert jelentősen megváltozott a médiakörnyezet.

A Világnézettségi Magazin a korszak egyik művészeti szamizdat kiadványa volt

A Kádár-korban a nyomtatott sajtó, a rádió- és a televízió műsorok mind-mind hierarchikus produktumok voltak. Felülről érkező ideológiai üzenetet kellett eljuttatniuk az állampolgárokhoz. A szamizdat ezzel szemben horizontális, mellérendelt kapcsolati hálózatot jelentett. Demokratikusan működő tevékenység volt, bárki bekapcsolódhatott, bárki „adhatott ki” szamizdatot, csak egy írógép kellett hozzá. Talán ezeken a pontokon lehet párhuzamot vonni napjaink internetes világával. Az online terek is bárki számára hozzáférhetők, bárki indíthat blogot vagy elmondhatja a véleményét egy Facebook-csoportban. A különbség a Kádár-korszakhoz képest az, hogy ma már nem a tiltás és a szövegekbe való beavatkozás a cenzúra fő eszköze, hanem a médiazaj felkeltése az álhírek és a kattintásvadász tartalmak révén. Ebben a zajban pedig sokszor nem tudjuk, hogy mi az érték, és mik a valódi hírek. Vagyis most maga a médiazaj a cenzúra – fogalmazott az előadó.

Kiemelte: ahhoz, hogy valami szamizdatként működjön, korszaktól függetlenül kell egy fontos dolog: az autonóm, kritikai gondolkodás és diskurzus. Enélkül nincs szamizdat kultúra.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK