Valaki eszik bennünk!

A táplálkozás, illetve annak mentális háttere volt a témája a legutóbbi Egerszegi Pszicho Estek rendezvénysorozatnak. Dr. Forgács Attila gasztropszichológussal, az ELTE docensével Nagy Réka klinikai szakpszichológus beszélgetett. Miért eszik az ember, ha nem éhes? Milyen okai vannak a túlevésnek, vagy a nem-evésnek? És maga a pszichológia hogyan viszonyul mindehhez? Sok a kérdés a téma kapcsán, és a válaszok is szerteágazóak.

Túlevésről és fogyásvágyról a Pszicho Esten

Forgács Attila elárulta, hogy a pszichológusok közül is kevesen foglalkoznak az evés lelki hátterével. Magyarországon ő amolyan úttörőnek számít, hiszen még egyetemista korában, egy három hónapos amerikai tanulmányutat követően kezdett el foglalkozni a témával. Ez még a 80-as években történt, s hazatérve a tanárai is le akarták arról beszélni, hogy ebből írja a szakdolgozatát. Pedig, ha újraolvassuk a komoly irodalmi műveket, vagy megnézzük a pszichológia történetét, jól látszik, hogy mindenütt ott van az evés, és annak lelki háttere, csak nem figyeltünk oda rá. Gondoljunk csak Döbrögire, mint a hatalom és a jólét szimbólumára, vagy mondjuk a pszichológia behaviorista iskolájának büntetés-jutalmazás (jutalomfalat) kísérleteire. De említhetjük a pavlovi reflexeket (amikor inger hatására elindul a nyálelválasztás és a gyomorsavtermelés), vagy Freud személyiségfejlődés elméletének orális szakaszát.

A szakember szerint érdekes a willendorfi vénusz is, ami az első legkorábbi emberábrázolás. Egy olyan korban (paleolit) mintázták meg ezt a kövér női idolt, amikor az emberiség minden volt, csak túlsúlyos nem. A gasztropszichológus úgy látja, hogy a willendorfi vénusz bennünk van; vagyis valaki eszik bennünk – ha éhesek vagyunk, ha nem. Hogy kicsoda ez az illető, és miért csinálja ezt? Ennek a kiderítésében tud segíteni a pszichológia.

A túlsúly a boldog békeidők, és a II. világháborút követően létrejött fogyasztói társadalmak problémája. Magyarországon persze volt némi időbeli csúszás: nagyjából a gulyáskommunizmus időszakában kezdtünk hízni, ami aztán a rendszerváltozás után már tömegessé vált. Az előbbi korszak hízásának oka inkább a viszonylagos jólét és biztonság volt. A magyarok mentalitása ugyanis olyan, hogy ha van mit enni, akkor tartalékolni, felhalmozni kell, hiszen ki tudja mi lesz később. A kilencvenes években minderre rátelepült a reklámok manipulatív hatása. És a létbizonytalanság.

Forgács Attila azt mondja, a hízáshoz két dolog kell: krízis, és tartós bőség (mondjuk könnyen hozzáférhető áruk formájában). Jelenleg mindez rendelkezésre áll a magyar társadalomban. Krízis bármi lehet: családi, munkahelyi, önértékelési, anyagi. Amire az a válasz, hogy „ha tele a kamra, túl fogjuk élni”. Az evés ezenkívül egyfajta jutalmazás, örömforrás is lehet. Sok esetben pedig indulat vezérelt evésről van szó. Érdekes elgondolkodni azon is, hogy míg a régi korok embere sokszor az éhség ellen küzdött, a modern ember le tudja élni úgy az életét, hogy szinte sosem éhes!

Az evési ingert – illetve egy vélt éhségérzetet – ugyanis számos más inger kiválthatja, és erre játszanak rá a reklámcégek. Ügyes marketingtrükkökkel szépen fel is hizlalták az újkori társadalmat. Folyamatosan „túlfogyasztunk”, „túlvásárolunk”, „túleszünk”. Éves szinten átlag 100 kilokalóriával eszünk többet naponta. Ezt nem is lenne nehéz visszafogni, vagy ledolgozni, hiszen körülbelül 1500-2000 méteres gyaloglásnak felel meg ennek „elégetése”.

A fogyasztás népszerűsítése mellett ott van a fogyásra való folyamatos ösztönzés is. Több ezer fogyókúra hirdetés kering a világhálón, a testedzéseknek és a diétáknak „gurui” vannak. Egyfajta vallássá kezd válni az evés, melynek újabb és újabb messiásai születnek. Nem a szakemberekre (orvosokra, dietetikusokra) hallgatunk, hanem a gurukra. Nem csoda, hogy ilyen közegben egyre több az evészavarral küzdő ember – főleg nő. Az anorexia-, és bulimia nervosa mellett egyre több az orthorexiás beteg. Vagyis aki az egészséges táplálkozás babonás függőségében él, és emiatt alig eszik, alig él társasági életet. Döbbenetes adat, de a serdülő lányok mintegy 50 százaléka fogyókúrázott már. nyilván nem egészségügyi, hanem „attraktív” célok érekében. A pszichológusnak az egyik legabszurdabb esete az volt, amikor egyik páciense egyszerre volt vegetáriánus és a paleolit diéta követője. Az is elmondható, hogy a fiatal lányok evési zavarainak hátterében leginkább a családi viszonyok (főleg anya-lánya kapcsolat) zavarai állnak – különösen igaz ez az anorexiára.

Hogy mégis mit és mennyit együnk, hogy ne hízzunk, vagy fogyjunk le kórosan, arra nyilván egy dietetikus tudna megfelelően válaszolni. Amit a pszichológus ebben az esetben javasolhat az az, hogy mindent lehet, de csak mértékkel. Az önkontroll nagyon fontos, mint ahogyan az is, hogy ne hagyjuk magunkat a reklámok és folyton változó diéta divatok által befolyásolni, illetve a boldogságunkat ne a fogyasztás mennyiségével mérjük.

Adott esetben pedig ne féljünk szakemberhez, pszichológushoz fordulni segítségért. A hosszútávú egyensúlyt ugyanis ez tudja megalapozni.