Vezető hírek
Vándorló Petőfi a városházán
Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása a hónap műtárgya
Ezúttal Kisfaludi Strobl Zsigmond: Vándorló Petőfi című alkotását tekinthetik meg a betérők, melyet dr. Kostyál László művészettörténész, a múzeum tudományos igazgatója helyezett el a mini kiállítóhelyre.
A szoborról többek között elmondta: Kisfaludi lendületes léptekkel haladó, kezében fokost tartó vándorként ábrázolja a költőt. A jelentés jelképes, mintha Petőfi egyfajta vándorló pásztorként próbálná összeterelni elkóborolt nyáját. A mű 1949-ben készült, és először 1951-ben szerepelt a II. Magyar Képzőművészeti Kiállításon a budapesti Műcsarnokban. Később több alkalommal is láthatta a közönség, utoljára 2005-ben Nyíregyházán állították ki.
A művészettörténész szerint eredetileg egy köztéri szoborpályázatra nyújtotta be a művész az alkotást, amelyen végül nem aratott sikert. A szobor életnagyságú gipsz változata hagyatéka részeként került Zalaegerszegre, jelenleg a Petőfi Sándor Iskola aulájában látható, kisebb gipsz verziója pedig a Göcseji Múzeum gyűjteményét gazdagítja. A múzeum a Petőfi 200 emlékév keretében választotta a szobrot a hónap műtárgyának.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Megnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épül -
rovatunk hírei
Fürdőtörténeti sétaMészi 65 - Mészáros T. László életmű kiállításaBudaházi 70 (+1) - Budaházi Tibor kiállításaLemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsang top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isHány köztéri szobor fér el a városban?Növekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett