Vezető hírek
A múlt- és a nagymama nyomában
Annál is inkább, mert az intermédiaművész magyar felmenőkkel is rendelkezik: egyik nagymamája Magyarországról emigrált Brazíliába. A rezidenciaprogram októberi zárókiállításán Alexandra többek között arról mesélt, hogy a múzeumi szobrok, tárgyak formája és hangulata, a népművészet motívumvilága és a régi mesterségek egyaránt inspirálták.
Magyar származású alkotó a D’Clinic-en
Az „Egyszer volt…” című, grafikákból, fotókból, videókból álló sorozata az itt készült munkáinak gyűjteménye. Az alkotás folyamatában, a tárgyi emlékek vizsgálata közben, kapcsolatot próbált teremteni családjának történetével is. Ez a kutatómunka ugyanakkor túlmutat származásának kérdésén, hiszen a jelenre is reflektál; összekötve – és némileg újra is gondolva – a régi korok üzenetét a mával.
A D’Clinic Studios zárókiállításán két másik alkotó is bemutatkozott. Sophie Durand (Ausztrália; Perth) és Magali Rifflart-Villeneuve (Franciország; Párizs) a Mixer-program keretében töltött egy hónapot a városban. „A nehéz és a könnyű – történetek Magyarországról” című közös projektjük eredménye egy könyv és egy multimédia installáció lett. Mint mondták: azokat az érzéseket próbálták közösen leképezni, amik magyarországi kirándulásaik során érték őket. Nemcsak Zala ihlette meg a két alkotót, hanem például Szombathely, Észak-Magyarország és a Gemenci erdő is. Ez utóbbit varázslatos és titokzatos helynek tartják; nem véletlen, hogy egyik videóinstallációjuk alapjául is az erdő fái szolgáltak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak