Vezető hírek
Igényes, idealista művész volt
Emlékezés Bedő Sándorra - kiállítás a hangversenyteremben
Bedő Sándor Bicskén született 1947-ben, de a család nem sokkal később Zalaegerszegre költözött. A Pécsi Tanárképző Főiskolán előbb magyar-, majd rajz szakon végzett, később a Janus Pannonius Tudományegyetem vizuális nevelés szakán szerzett egyetemi diplomát. Az 1960-as évek végétől több helyen is tanított, 1970-ben visszatért Zalaegerszegre, 1978-ban pedig a Ságvári Endre (később Kölcsey) Gimnáziumba került, s itt is maradt egészen 2007-ig. A hetvenesévek elejétől már folyamatosan szerepelt csoportos és egyéni kiállításokon, 1982-ben elnyerte a pécsi Országos Pedagógus Képzőművészeti Tárlat grafikai fődíját. 1993-ban Zala Megyei Tárlat díjas, 1999-ben pedig Zala’Art díjas lett.
Önportré
Képeit elnézve ecsetvonásai sokszor olyant közvetítenek felénk, amit első ránézésre nehezen tudunk értelmezni, ám színei mindenkit elvarázsolnak. Lekötik figyelmünket, ami napjaink vizuális, képekkel terhelt világában nem kis teljesítmény – fogalmazott a tárlatnyitón köszöntőjében dr. Vadvári Tibor alpolgármester.
Kostyál László és Vadvári Tibor
A kiállítást dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, felidézve néhány személyes történetet pályájuk elejéről. Mint fogalmazott, Bedő Sándort is köszönti a kiállításon, akinek a szelleme talán itt van közöttünk. A képeit nézve viszont biztos, hogy szellemiségét, a rá jellemző gondolkodásmódot sikerül megidézni. Egész pályája a művészetről, a rajzpedagógiáról szólt. Kevesen tudják róla, de írni is szeretett, a festészeten kívül könyveket illusztrált, szobrokat készített. Sőt, a színészet sem állt volna távol tőle; többször felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de ott nem járt sikerrel. Itthon viszont tagja lett a Reflex Színpadnak. Az országos képzőművész-világ szerencsére gyorsan befogadta az alkotót. Több hazai alkotótelep, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztályának tagja lett. A ’70-es, ’80-as években az ország több pontján, sőt külföldön is nyíltak egyéni tárlatai.
Keresztek-, feszületek sorozat
Kostyál László egy mélyen gondolkodó, erőteljesen kérdező művészt ismert meg személyében. Mint a beat-generáció többi tagja, lázadó művész volt, aki nem fogadta el a kész sémákat, amiket az akkori társadalom elé tett. Inkább újrafogalmazta, újraértelmezte őket. Igényes, idealista művész volt, nemcsak magával, hanem a világgal szemben is. Nehezen kötött kompromisszumot a saját igényessége, és a világ tökéletlensége között. Képein is ez a tökéletességre való törekvés látszik. A legkülönbözőbb technikákkal dolgozott: olaj, akril, akvarell, de rendszeresen készített kollázsokat is. Mindegyiket jól csinálta, de egyikkel sem volt soha száz százalékig elégedett, talán ez is az oka, hogy folyamatosan tovább akart lépni. Kereste az utat – fogalmazott a művészettörténész. Hozzátette: a mostani kiállításon egy szűk keresztmetszetet láthatunk csak műveiből. De ezekből is jól kirajzolódik, hogy alkotásai mindig egy feszes térbeli konstrukcióból indultak ki, majd erre tevődött rá egy szürreális, színes világ.
Szürreális, színes világ
Bogarak, lárvák, különös lények, madarak elevenednek meg alkotásain, ez látható a kiállítótér egyik felében. A galéria másik részébe pedig a szakrális vonal, vagyis a keresztekből, keresztre feszített Krisztusból álló festménysorozata került. Mivel nem volt kifejezetten istenhívő, utóbbi festményei inkább egyfajta útkeresésnek, vívódásnak tekinthetők. Megnyugvásra várt a sok keresgélés után.
A kiállítás november 12-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala