Vezető hírek
Nemzetközi kulturális magazin indult
Bővebb és esztétikusabb, mint egy hírlevél
Pál Katja festőművész, a stúdió vezetője eddig a rezidenciaprogram honlapján és hírlevelén keresztül tartotta a kapcsolatot azokkal az alkotókkal, akik részt vettek valamelyik turnusban. A D’ Clinic Zine ötlete is a hírlevélből jött – mondta érdeklődésünkre a programvezető. Már régóta gondolkodott azon, hogy az alumni (vagyis az egykori résztvevőkből álló) közösséget hogyan lehetne friss információkkal ellátni oly módon, hogy közben mindenki bemutathassa legújabb alkotását, projektjét. Ráadásul esztétikus körülmények között.
A magazin legutóbbi számának borítója
Az online magazin jó választásnak tűnt, hiszen így a régi vendégek mindig megismerhetik egymás munkáját és az aktuálisan Zalaegerszegen lévő művészek projektjeit is (bár a járvány miatt épp szünetel a rezidenciaprogram). A lapban mindig azokkal készül interjú és képes beszámoló, akik a közelmúltban valami új kiállítással, vagy nagyobb munkával jelentkeztek, éljenek bárhol is a világban – fogalmazott Pál Katja.
Hozzátette: eredetileg rövidebb, könnyen olvasható írásokat szántak az angol (munka)nyelvű lapba, de végül nagyobb terjedelmű interjúk kapnak inkább helyet. A kérdéseket ő teszi fel a művészeknek, a többit pedig rájuk bízza, így tulajdonképpen maguk az alkotók „szerkesztik” a magazint. Cél az is, hogy minden lapszámba bekerüljön egy-egy zalaegerszegi művész, zenész, vagy kreatív ember, hogy a folyóirat révén a külföldiekhez is eljusson egy-egy itteni projekt híre. A legutóbbi számban például a helyi VEN zenekarral készült interjú, a Dr. Caligari filmes-zenés produkciójuk kapcsán.
Sajnos a 2020-as év nem kedvezett a rezidenciaprogramnak, a vendégek zöme nem jutott el Zalaegerszegre, emiatt több tervezett téma is elmaradt. Így most különösen fontos, hogy az egykori vendégek tudjanak egymásról, és hogy a helyi alkotók is bemutatkozhassanak az online folyóirat révén. A program vezetője szeretné, ha a magazin tartalma a későbbiekben bővülne, szívesen fogad kezdeményezőket, vagy akár szerzőket is.
Pál Katja (ZalaMédia archív/pP)
A D’Clinic Zine pdf formátumban érhető el. A grafikai terv és a dizájn Borsos Zoltán nevéhez köthető. Mint azt érdeklődésünkre elárulta: a lap pdf kivitelezése és az online terjesztés nem okozott problémát, hiszen a mai fiataloknak ez már nem újdonság, sőt most egyébként is a távolságtartás korát éljük, így ezek a fórumok felértékelődnek.
A koncepció a minimalizmusra, egyszerűségre épült. A magazin vizuális része pedig a művészek által küldött képekből, reprodukciókból és Borsos Zoltán fotóiból (melyeket a korábbi rezidenciaprogramokon készített) áll össze. A tipográfia megalkotásánál szintén a letisztultság, közérthetőség és az esztétikai élmény volt a cél. Mindeközben gondoltak arra is, hogy különböző méretű és képfelbontású digitális eszközökön jelennek majd meg a kiadvány oldalai.
A belső tartalom színvonalát az e-zine-ben szereplő művészek képviselik. Teszik ezt nemzetközileg is kimagasló szintén és elképesztő alázattal – tette hozzá a tervező.
A lap a járványhelyzet idején kéthavonta, „normális esetben” havonta jelenik meg, és a D’Clinic internetes-és Facebook oldalról érhető el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Fórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatása -
rovatunk hírei
Fórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatása top 10
A bomlás virágai - Így éltünk a 80-as években címmel nyílt kiállításIfjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanA ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairól