Vezető hírek
Tavasszal építik vissza a Mérlegházat
Teljesen megújul a Mérleg tér; parkoló és pihenőhely is épül
Többek között elhangzott: a városrehabilitáció részeként számos romos állapotú épület újult már meg a belvárosban. A mostani fejlesztéssel egy régi adósságát törleszti a város. A 20. század elején épült fel a Mérlegház – melyről a tér a nevét kapta – ami akkor egy fontos gazdasági funkciót töltött be. Egy idő után elveszítette szerepét, és üresen állt. 2011-ben, a piac környékének rekonstrukciója miatt bontották el, de azzal a kikötéssel, hogy vissza is kell építeni az eredti helyszín közelében. Erre a mostani felújítás részeként kerülhet sor.
Böjte Sándor és Balaicz Zoltán a sajtótájékoztatón. A diszkont épületét és a szomszédos házakat elbontják, helyükön parkoló épül.
A Mérleg tér fejlesztése több ütemben zajlik. Egy gyalogos átkelő már a közelmúltban elkészült. Jelenleg a régi épületeket bontják, amit régészeti munkák és közműfejlesztés követ. A tér rendezésére ősszel írják ki a közbeszerzési pályázatot, a Mérlegházat pedig várhatóan tavasszal kezdik visszaépíteni – mondta a polgármester.
Az új Mérlegház és a közösségi tér látványterve
A cél az, hogy a Mérleg tér közlekedési csomópontként, kereskedelmi forgalmat kiszolgáló területként, parkolóként és pihenő-gyülekező térként is működjön. Utóbbi érdekében nemcsak az új Mérlegház épül fel, hanem egy olyan közösségi pont is létesül, ahol megjelenítik a korabeli egerszegi vár bástyáját, hiszen azt korábban itt tárták fel a régészek. A pihenőhelyen kerékpártárolók, kandeláberek, utcabútorok létesülnek, és zöldfelülettel is bővül a tér.
Böjte Sándor hozzátette: a Mérlegház egy ikonikus épülete volt a belvárosnak, örömteli, hogy végre visszaépülhet majdnem az eredeti helyére. A vásárcsarnok mögött pedig – a most elbontott házak helyén – 36 új parkolóhelyet is kialakítanak.
A Mérlegház 2009-ben (Forrás: ZalaMédia archív/Pánczél Petra)
Lapunk korábban többször foglalkozott a Mérlegházzal, mely eredetileg a hídmérleg technikai adminisztrációjának kiszolgálására létesült a múlt század elején. Először 2009-ben merült fel a bontás gondolata, bár a Városvédő Egyesület és az akkor még működő Városesztétikai Társaság több fórumon is szorgalmazta az épület megóvását, felújítását, ám erre nem került sor. 2011-ben a virágudvar teljes felújításakor elbontották a sokak számára kedves régi házat.
A ZalaEgerszeG hetilap hasábjain többször is foglalkoztunk a Mérlegházzal, melyet 2011 nyarán bontottak el
Az elképzelések között akkor az szerepelt, hogy 2012. év végéig rendezik a Mérleg teret, s annak egy új – a mostanihoz képest keleti – pontján ismét felépíti a Mérlegházat. Mindehhez csak a mostani fejlesztés ad zöld utat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán