2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Vonyarcvashegy sikerre hangolva

2018. április 25. szerda, 14:52
Szerző és fotó: Nemes Norbert
Már a Festeticsek kora óta a mandulafák határozták meg Vonyarcvashegy arculatát, s ezek ma is egyre jelentősebbek. Ennek jegyében szervezik meg évről évre a Hercegi Mandulás Napokat. A programsorozat azon kultúrtörténeti értéknek állít emléket, mely szerint a település egykor a keszthelyi Festetics-család birtoka volt, s a mostani nagyközség nyugati területén helyezkedett el a főúri család mandulás kertje.

– Idén is a helyi művelődési ház munkatársai szervezték, bonyolították a programokat. A tündérkerti mandulafák felszalagozását az óvodások végezték, a mandulavirágzás megfestését képzőművészeti délutánon próbálhatták ki az ügyes kezűek, majd a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje mellett feldíszítettük a Mandulás utca mandula fáit. Volt koncert, kiállítás és a Turisztikai egyesületünk tagjainak felajánlásával még mandulás sütemények kóstolója is – foglalta össze Péter Károly polgármester a tavasz első helyi nagyrendezvényének történetét.

– Aki tavasszal hozzánk látogat, az mindenfelé csak illúzióromboló bontásokkal, építésekkel, feltúrt utakkal, járdákkal találkozik. A képviselő-testületünk tagjai is efféle benyomásokat szerezhettek a minapi kerékpáros településszemle, községbejárás alkalmával. A folyamat viszont csak kezdeti fázisa annak a települést megszépítő, modernizáló sikertörténetnek, amit a szezon kezdetére készre kívánunk jelenteni. A Rákóczi utcában és a Helikon utcában a csapadékvíz-hálózat megújítását a sokszor pontatlan közműtérképek hátráltatták ugyan, de sikerült úrrá lenni a nehézségeken, így május végére kész lehet a kivitelezés. Ezzel párhuzamosan zajlik az Arany János utca fejlesztése. Ez a közterület viszi a rendezvénytér irányából az üdülőket a kiváló strandunkra. Itt térköves járdaépítés, útszélesítés, közútkorrekció és az útburkolat megújítása folyamatosan zajlik. A Fő utca három szakaszán is folytatódik a járdák rendbetétele május végéig.

Megkezdődött a 71-es főközlekedési út helyi szakaszának újjáépítése is. Az első ütemben a Liszt Ferenc közig, egy 1,1 kilométeres szakasz rekonstrukcióját valósítja meg a Magyar Közút. Sebességkorlátozás, tárcsás forgalomirányítás és félpályás útlezárás mellett a kivitelező Horváth-Ép munkatársai végzik a burkolat profilozó marását, az útpadka tisztítását, a pályaszerkezet felújítását, a buszöblök újjáépítését, a biztonsági kerékpáros sáv talajcseréjét. Július közepére várhatóan az öszszes nyomvályúnak búcsút mondhatunk a vashegyi településrészen.

Elfogadta a testület a településünk arculati kézikönyvét. Ezt alapul véve a Kossuth és Petőfi utcai vállalkozók egységes kültéri teraszrendszer kiépítésén fáradoznak. Egy részük a főépítészünkkel egyeztetve, a szezon előtt, más részük, a szezon után, szeptemberben építik majd ki az építészeti harmóniára törekvés jegyében a teraszokat. Ötletelés, egyeztetés indult el egy erdei kalandpark létesítéséről. A Bakonyerdő Zrt. valamint a Magyar Természetjáró Szövetség partnerségében egy négy évszakos menedékház és kilátó létesítése is tervben van a település nyugati részén található hegyi részen. Az alapkő letételre várhatóan még tavasszal sort kerítenek.

– Milyen pályázatok segítik Vonyarcvashegy fejlesztését?

– A „balatoni és erdei mondák helyi birodalmának” kiépítésén gőzerővel dolgozunk. A helyi termékeket árusító piac létesítése is megvalósítás előtt van. A jelenlegi rendezvénytér tetejénél több ütemre bontottan alakítunk ki egy 450 négyzetméteres fedett, vizesblokkal ellátott termelői piacot, amit jövőre kívánunk átadni. A strand felkészítése is folyamatos. Strandfejlesztési pályázatunk utolsó simításait végezzük. Járdát építettünk, a kisgyerekek pancsolót kaptak, párakapus zuhanyzó létesült, kenukat szereztünk be, őrzött, egyedi kóddal működő kerékpár tárolókat állítottunk üzembe. Megújítjuk a strandi beléptető rendszert, és figyeljük a Turisztikai Ügynökség új strandfejlesztési pályázatainak kiírását.

Augusztus végén megkezdjük az önkormányzat épületének teljes külső energetikai felújítását. Nyílászáró csere, külső hőszigetelés, tető- és elektromos hálózat-csere valamint fűtéskorszerűsítés is napirenden lesz. A település rendezési tervének elkészítésén is nagy erővel dolgozunk, hogy április végén elfogadhassuk mi is és a szakhatóságok is.

A NIF vezényli a balatoni bringakörút települési szakaszának felújítását, szélesítését. Az óvodában önerőből egy lépcső burkolását, felújítását végeztük el, illetve a padlástér belülről történő gipszkartonozását csináltuk meg, hogy a hely tároló helyiségként is használható legyen. Az óvoda fejlesztésére már több ütemben sort kerítettünk. Figyeljük a kiírt pályázatokat. Ha olyanra lelünk, ami a további modernizálást segíti, akkor rögvest jelentkezünk a pénzügyi forrás igénybevételére.

Találtunk pályázati pénzt az első világháborús emlékek gondozására, a közös önkormányzat családbarát jellegének erősítését szolgáló kirándulás megszervezésére. A Művelődési Ház és Könyvtár a helyi idegenforgalmi rendezvények legfőbb szervezője és bonyolítója. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy közművelődési pályázathoz kapcsolódóan vetítővásznakat, kivetítőket, hang- és fénytechnikai eszközöket szerzünk be.

– A rendezvények, fesztiválok már májustól csúcsra járnak.

– A márciusi képviselő-testületi ülésünkön számolt be feladatellátásáról a 12 civil szervezetünk, egyesületünk. Mindegyikük munkáját hálás köszönet illeti. A polgárőreink felvállalták a Szent Mihály-dombi kápolnában tartott esküvők autóinak őrzését is. Az IFA-bevételből kap támogatást a Turisztikai Egyesületünk. A testület a költségvetésében jóváhagyta a rendezvények, fesztiválok megvalósítását szolgáló keretet.

Idén sem szenvednek hiányt az üdülővendégek sport-, szórakoztató, gasztronómiai, művészeti és zenei programokból. A május végi Orbán-napi Borünnep, a strand és szezonnyitó, a kézműves sörök és házi ízek fesztiválja, az úszólámpás építő világbajnokság, a fúvószenekari fesztivál, az öt alkalmas Szent Mihály-dombi zenés esték, a boros forgatag, a 40 halász emléknap, a bor és csemegeszőlő fesztivál és a pontyfesztivál is sokak számára lesz vonzó. A honlapunkon is közzétett sztárfellépők, zenekarok szerződéseire a napokban kerül rá a pecsét.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK