Vezető hírek
Gürtler Katalin előadása Jordániáról
Történelmi utazás a Szentföld térségében
A zalai kötődésű előadónak – akit Tóth Renáta könyvtárigazgató köszöntött a rendezvény elején – egy bibliai régészet témájú előadássorozata is fut a könyvtárban. Ezúttal azonban kicsit idegenforgalmi szempontból közelített a térséghez. Bár azt mindjárt az elején leszögezte, hogy Jordániáról nem lehet anélkül beszélni, hogy ne érintenénk bibliai, vallási témákat, hiszen a Szentföld összefügg Jordániával. A Királyok útja, a Nébó-hegy, Szodoma és Gomora, illetve a nabateusok városa Petra egyaránt szóba került a délután folyamán.
Gürtler Katalin és Tóth Renáta
Gürtler Katalin dolgozott Izraelben bibliai régészként, de részt vett az Északnyugat-Palesztin területen lévő, ókori filiszteus Gath város ásatásain is. Jelenleg történelmi túravezetőként dolgozik egy utazási irodánál, rendszeresen kalauzol csoportokat Jordániában. Mint mondta, az ország ilyen néven nem létezett a történelemben, hiszen 1946-ban alakult meg. A múltja az ókori és bibliai hagyományok miatt viszont rendkívüli. A keleti utak zöme ugyanis a mai Jordánia területén haladt keresztül, így katonák, kereskedők, kalandorok egyaránt járták e vidéket már az emberiség korai korszakaiban.
A szakember néhány praktikus tanáccsal is ellátta a Jordániába utazókat. Például, hogy óvatosan beszélgessünk (főleg kritizáljunk dolgokat) magyarul. Az országban meglepően sokan értik a nyelvünket, a jordániai fiatalok ugyanis gyakran jönnek magyarországi egyetemekre. Az előadó az öltözködési szabályokra is felhívta a figyelmet: nem illik rövidnadrágban, ujjatlan trikóban sétálgatni. Arra pedig készüljünk fel, hogy a hiedelmekkel ellentétben nem annyira olcsó az utazás és az ott tartózkodás, hiszen a gazdaság dollár alapú. Az étkezés és az ottani ivóvíz pedig jelent némi egészségügyi kockázatot, így mindenki legyen e téren is körültekintő.
Ha azonban az alapvető protokollt betartjuk, akkor hihetetlen élményekben lehet részünk, mert Jordánia csodás hely. Ez már a repülőút végén is látszik, amikor feltűnik a magasból a Jordán folyó.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás