Vezető hírek
Egerszeg búcsú és Lokálpatrióta-díj
Tisztelgés a város védőszentje előtt
- A búcsú eredeti vallási tartalmában bűnbocsánatot jelentett a templom védőszentjének napján. Később ez az alkalom kiterebélyesedett és evés-ivással, összejövetellel, búcsúfiával járó éves ünneppé vált. Itt a falumúzeumban a Göcsejben egykor jellemző búcsúk hangulatát, szokásait igyekszünk bemutatni, hogy hogyan nézett ki régen mindez. Ez is egy olyan ünnep, mely a kötődést erősíti – mondta a délelőtti megnyitón dr. Kostyál László múzeumigazgató.
Átadták a Lokálpatrióta-díjat és az emlékplaketteket (Forrás: Facebook/Göcseji Falumúzeum)
Majd Eichinger Attila, a MOGIM igazgatója hívta fel a figyelmet a két egybeépült múzeum országos és európai egyediségére, egyben ajánlotta a körbetekintést. A szervező EZE új elnöke, Major Zsolt is köszöntötte a rendezvényre érkezőket az egyesület által épített fatemplom előtti megnyitó alkalmával. Ezt követően a Pajta galériába invitált, ahol Németh János Kossuth-díjas keramikusművésznek nyílt kiállítása.
A tárlat közönségét maga az alkotó köszöntötte, majd körbe is vezette az érdeklődőket. Ritkábban látható alkotásaival készült, többségében a műveket megörökítő fotók formájában. Mesélt nemcsak a bemutatott alkotások történetéről, hanem saját életútja alakulásáról is. Szó szerint beleszületett egy zalaegerszegi keramikus-fazekas családba/műhelybe. Ezt a vonalat vitte tovább, végig kitartva szülővárosa mellett és művészetének egyediségét éppen a fazekassággal ötvözött kerámiák egyedi technikája adja, melyet már főiskolás éveiben is sikerrel próbálgatott.
Németh János művei a Pajta galériában (Fotó: Bánfi Kati)
A déli harangszó a fatemplomban tartandó szentmisére szólította a híveket, melyet Fliszár Károly nyugalmazott főesperes celebrált a város és a jelenlévők javára ajánlva azt.
Délután sűrűsödtek az események. A kulturális programok közé ékelve került sor a hagyományos elismerések átadására. Ezúttal Megyeri Anna nyugalmazott történész-muzeológus Lokálpatrióta-díjat, illetve Bánfalvi Péter amatőr csillagász, tanár, iskolaigazgató és Czeglédy András, a Városvédő Egyesület vezetője, építészmérnök, egykori képviselő emlékplakettet vehetett át az EZE vezetőségétől és Balaicz Zoltán polgármestertől.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak