2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Zajlik a Magyarok Kenyere akció

2016. augusztus 15. hétfő, 11:01
Szerző: -pet-
Már országszerte folynak az előkészületei a Magyarok Kenyere programnak. A kezdeményezés 2011-ben indult, és a magyarság szolidaritását, összetartozását fejezi ki.

A határainkon belüli és azon túli gabonagyűjtés eredményeképpen sütik ki minden megyében augusztus 20-ára a "Magyarok Kenyerét". A kenyérprogram így szorosan összekapcsolódik Szent István, valamint az új kenyér ünnepével. Az össznemzeti gabonából (amiket az Összeöntés Ünnepén egyesítenek, majd őrölnek meg) készült kenyereket  pedig jótékony célokra fordítják.

A részletekről, illetve a Göcseji Falumúzeum augusztus 20-i programjairól a Göcseji Múzeumban tartott sajtótájékoztatót Bóbics László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei képviselője, Buzsáky Ferenc, az egyik helybéli pékség vezetője és dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese.

Bóbics László elmondta: a termelők már országszerte gyűjtik a búzaszemeket a közös kenyérbe. A zalai agrárgazdasági kamara 2013 óta vesz részt a "sok millió búzaszem - egy nemzet" akcióban. Hogy a 2011-ben indult országos program évről évre népszerűbb, jól jelzi, hogy az indulási esztendőben 10 tonna búza gyűlt össze, tavaly pedig összesen 400 tonna gabonából készültek el a kenyerek. A búzát augusztus 20-ig lehet gyűjteni. A megyében három gyűjtőpont van (Zalaegerszeg-Ságod; Csörnyefölde; Tüskeszentpéter), ahová még várják a termelők felajánlásait. A nemzeti ünnepre kisült kenyereket többek között rászoruló gyermekek és szociális intézmények kapják meg. A sajtótájékoztató idejére Zalában 13 tonna búza gyűlt össze, mely több mint 12 ezer kenyérre elegendő.

Buzsáky Ferenc örömét fejezte ki, hogy évről évre részt vehetnek a nemzeti ünnep akciójában. Elárulta: pékségük hagyományos, lapátos technológiát használ. A kenyerek pedig ötórás kovásszal készülnek. Só a dagasztás során kerül a kenyérbe, adalékanyagokat nem használnak. A cipókat kézzel formázzák, simogatják a pékek; amire azért van szükség, hogy sütés után szép cserepes legyen a kéreg.

Dr. Kostyál László elmondta: augusztus 20-án az immár hagyományos programokkal várják a vendégeket délelőtt 10 órától a falumúzeumba. Az ünnepélyes megnyitóra fél 12-kor kerül sor, Balaicz Zoltán polgármester részvételével. Ezt követően kerül sor a Magyarok Kenyerének megszegésére.

A színpadon a nap folyamán néptánccsoportok műsorait, valamint koncerteket láthat a közönség. Sor kerül ezen kívül kenyérsütésre, termékbemutatókra, íjászatra, játszóházra, kirakodó- és kézművesvásárra. Idén először pedig kötött lebegésű hőlégballon is várja a vállalkozó kedvűeket.

Az igazgatóhelyettes hozzátette: az augusztus 20-i esemény évek óta az egyik legfontosabb ünenepe a skanzennek. Részben mert ez az államalapítás ünnepe, részben mert az aratás végét jelző kenyérünnep mindig is szakrális jelentőséggel bírt a magyarság életében. Ezen kívül ez a falumúzeum napja is ez, hiszen 1968. augusztus 20-án nyílt meg az ország első skanzene, vagyis a Göcseji Falumúzeum.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)