2018.12.11., kedd - Árpád Zalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Fizika kettest érő verssorok

2018. szeptember 19. szerda, 17:43
Szerző: Pánczél Petra
Néha van olyan, hogy a költészet erejével és egy művészinek nem mondható rajzzal elfogadható osztályzatot lehet kapni egy fizika témazáró dolgozatra. Ha nem is ötöst, de legalább olyant, ami görbül. Mindehhez szükséges egy felkészületlen és ráadásul pofátlan gimnazista (mondjuk jelen sorok írója), meg egy korrekt, viccet értő tanár (amolyan termetes, székely ember, aki akkoriban települt át Magyarországra).

Valamikor a távoli kilencvenes években totál hülyén ültem egy fizika témazáró dolgozat fölött. Talán csak az egyetlen elméleti kérdésre sikerült valamiféle választ adnom. Az a kedves osztálytársam, aki hasonló szituációkban meg szokott menteni – papírfecnikre írt, és a pad alatt átcsúsztatott megoldástöredékekkel, hogy azért hármasnál jobb ne legyen, mert az gyanús – meg éppen hiányzott. A kicsengetés még igencsak messze volt. Unalmamban rajzolgatni kezdtem hát az üres papírra, aminek sokkal inkább képletekkel és egyenletekkel kellett volna megtelnie. Nekem ezek helyett egy szép pókháló jött ki „megoldásként”, benne egy kövér keresztessel. És ha már így alakult (és mert még mindig nem akartak csengetni), odaírtam mellé Juhász Gyula „Hálót fon az est, a nagy barna pók” kezdetű versének néhány sorát is (ezt bezzeg fejből tudtam). Aztán, mint aki jól végezte dolgát, beadtam a felmérőt; sejtve az eredményt. Plusz egy jófajta letolás lehetőségét, mind pedagógusi, mind szülői oldalról.

Természettudomány és művészet kölcsönhatása

Hogy csodák igenis vannak, és hogy az irodalomban olyan óriási erők rejlenek, amik képesek az embert megmenteni egy hatalmas fizika egyestől, az mindjárt a következő órán kiderült.

- Köszönöm a szép rajzot és a verset. Ráadásul nagyon megdolgoztattál minket a feleségemmel, ’Kislánka! – mondta a tanár a dolgozatokat kiosztva. (Az összes csajt „kislánkázta” amúgy, a fiúk meg Legény-ek voltak.) - Egész este azon gondolkodtunk, hogy ki lehet ez a költő, de nem jöttünk rá. Na! Mivel Te nem tudtad a fizikát, mi meg nem tudtuk a verset, egy kettesben kiegyezhetünk, ugye?

Mit mondjak: addigi életem legjobb megállapodása volt ez! Hát, ilyen üzletek köttettek a Google-keresőt megelőző „történelmi korszakban”. Ez a sztori nyilván nem azért jutott eszembe, hogy felmentsem magam a fizika nem tudása alól. (Különféle magazinok és tematikus tévé-csatornák révén valamit pótoltam azért az elmaradásból. Pláne mert ezek a cikkek/műsorok legalább felkeltették az érdeklődésemet; amit gimiben abszolút nem sikerült elérni.)

Illusztráció

A történet inkább azért kívánkozik ide, mert mostanában élénk politikai, szakmai és társadalmi vita folyik a fizika-kémia-biológia tantárgyak vs. összevont természettudományi ismeretek körül. A közösségi médiában meg gyakorta arról is olvashatunk „hangos” kommenteket, hogy minek kell művészeti témájú dolgokat (rajzot, vagy épp verseket) tanulni; mondjuk szakképzésre specializálódott középiskolákban, amikor annak semmi haszna. (Azért remélem a homo aestheticus mégsem hal ki a Föld nevű bolygóról.)

Mindenesetre amíg lezajlanak a (szak)politikai viták, és a szülők is kikiabálják magukat a Facebookon, közelítsük meg a témát pszichológiai, fejlődéslélektani szempontból. Hasznos-e rajz és más művészeti tevékenység, illetve „épülünk”-e a tudományos tárgyak tanulásától (vagy csak bemagoljuk, mert muszáj).

Nagy Réka klinikai szakpszichológus a téma kapcsán azt válaszolta, hogy ma már számos kutatás igazolja, hogy azok a diákok, akik művészeti tanórákon, szakkörökön is részt vesznek (legyen ez rajz, zene, dráma, vagy fotózás), lényegesen jobb teljesítményt érnek el más területeken is. A rendszeresen végzett kreatív foglalkozások ugyanis az agyi struktúrák változásával járnak, amik elősegíti a figyelem, valamint a koncentrációs-, motivációs és szociális készségek fejlődését. Sőt, még a kritikus gondolkodást is fejlesztik. Nem beszélve arról, hogy az alkotási folyamat stresszcsökkentő hatással bír. Persze ez utóbbihoz az is kell, hogy a művészeti tevékenység afféle „flow”-élményt adjon, tehát ne feladatként, vagy teljesítményként élje meg a gyerek. Kamaszkorban mindez különösen fontos, hiszen ekkor az identitás-keresés, önkifejezés még nagyobb hangsúlyt kap.

A természettudományos ismeretek pedig azon túl, hogy az általános műveltség részét képezik, fejlesztik a logikai készségeket. Sok gyakorlati, életközeli példával alátámasztva pedig növelik a problémamegoldó képességeinket és koncentráltabbá teszik a figyelmet is. Ezenkívül racionális gondolkodásra nevelnek. A szakember szerint, a tudományos tárgyak oktatásánál lényeges lenne, hogy a tanulást a kíváncsiság hajtsa: hogy ne szimplán megtanulni, hanem megfejteni próbáljanak egy-egy feladatot. Akár az igazi kutatók. Ha pedig hibáznak, az ne szegje kedvüket, hanem nézzenek szembe bátran a kihívásokkal. Merjenek kérdezni, újra próbálkozni. Ha mindezek helyett egyfajta teljesítménykényszer vagy félelem alakul ki a gyerekben egy-egy tantárggyal kapcsolatban, az sokszor a pedagógus, vagy a tanítási folyamat hibája. Ezen jó lenne változtatni.

Hogy művészet és tudomány időnként szoros kapcsolatban állhat egymással, jó példa maga Juhász Gyula is, aki csillagokhoz való vonzódását több versében is „megénekelte”. Sőt, a kortársak visszaemlékezéseiből kiderül, hogy éjszakánként sokszor lefeküdt a földre, és csak bámulta az eget. Ha szóltak neki, hogy ”Gyere már, Gyula!”, többnyire csak annyit mondott: Mennék én, de nem engednek a csillagok! Gyanús, hogy fektében hatott rá az általános tömegvonzás törvénye, ha meg a barátai fel akarták rángatni a talajról, akkor az erő-ellenerő is.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK