Vezető hírek
Elültették Petőfi körtefáját
Lezárult a jubileumi év a Petőfi-iskolában
Mint azt Kovács Éva intézményvezető a záróeseményen elmondta: az elmúlt hónapokban tanulmányi versenyek, kirándulások, koncert, színházi előadás és kiállítások színesítették a programot. Megjelent továbbá egy ünnepi évkönyv is, amely bemutatja az iskola történetét, a jeles diákokat és öregdiákokat, illetve az intézmény mindennapjait, eredményeit.
Kovács Éva igazgató, és az ünnepi műsor szereplőinek egy csoportja a fa körül
A rendezvénysorozat zárásaként az iskola előkertjében felavatták Petőfi körtefáját, amelyet egy volt tanítványuk, Szabó Ábel és édesapja, dr. Szabó Zsolt ajándékozott iskolának. A legenda szerint Petőfi Sándor 1849. július 30-án a halála előtti utolsó estét a székelykeresztúri Gyárfás-kúria terebélyes körtefája alatt töltötte. Másnap elindult a segesvári csatába, ahonnan többé nem tért vissza. A körtefa – ami állítólag utoljára látta verset írni a költőt – kipusztult, de a helybéliek megőrizték a fát, és a róla vett oltványról újratelepítették. A pórszombati Tündérkertben Kovács Gyula pomológus begyűjtötte és továbboltotta a körtefa utódainak termőágát, ebből az oltványból került most egy a Petőfi-iskola előkertjébe.
Az eredeti fáról újraszaporított oltványokat jelenleg 200 hazai és külhoni helyszínen gondozzák. Ezáltal 200 magyar közösség vált Petőfi körtefájának őrzőjévé, erősítve a Kárpát-medence magyarságának összetartozását – hangzott el az ünnepségen. Az igazgató hozzátette: örülnek, hogy a zalaegerszegi Petőfi-iskola is csatlakozhatott ehhez a közösséghez. Hiszi, hogy a körtefa egyfajta a kapocs a múltunkhoz. Bízik benne, hogy a fa inspiráció lesz a fiatalok számára, és hogy hozzájárul az iskola hagyományainak és értékeinek átörökítéséhez is.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen