Vezető hírek
FS East – a jövő mérnökeinek tudáspróbája
A Járműmérnökök Egyesülete idén harmadik alkalommal rendezi meg a Formula Student East versenyt, ami az Amerikából indult Formula Student mozgalom kelet-európai bástyája. A szervezők arra törekednek, az induló csapatok 50 százalékát közép-európai indulók adják. Az idei zalaegerszegi eseményre 19 országból 60 csapat érkezett, mintegy 1800 résztvevővel. A mérnökhallgatók autóipari konstruktőri versenyén három kategóriában hirdetnek győztest. A 60 csapatból 30 belsőégésű motorral hajtottat, 20 elektromos meghajtású járművet, 10 pedig – köztük a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) egyik csapata – önvezető járművet fejlesztett. A csapatoknak a verseny alapkoncepciója alapján egy sorozatgyártásra kész versenyautó prototípusát kell elkészíteniük, amelynek nemcsak menettulajdonságaiban kell megbízhatónak lennie, hanem sorozatgyártásban piacképes áron előállíthatónak is.
Balról Simon Péter, Autóipari Próbálya Zala Kft., dr. Vadvári Tibor alpolgármester,
a szervezők részéről Lágler Gergely, jobb oldalt elől Dudás Alexander, mögötte Csütörtöki Tamás
A versengés alatt a látogatók, köztük a pályaválasztás előtt álló fiatalok is beléphetnek a bokszutcába, ahol megtekinthetik a járműveket és megismerkedhetnek a csapatokkal. A mozgalom első magyarországi versenyét 2010-ben rendezték meg Formula Student Hungary elnevezéssel. 2016-ban ebből jött létre a Formula Student East (FS East), azokkal a mérnökhallgatókkal, akik korábban versenyzőként már kipróbálták magukat a Formula Student versenyen.
A szerda esti megnyitón dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere is köszöntötte a járműfejlesztő mérnökhallgatókat. Beszédében örömét fejezte ki, hogy a Formula Student East idei izgalmakkal teli versenyének Zalaegerszeg adhat otthont. Kelet-Európa legkiválóbb konstruktőreinek csapait láthatják vendégül, tehetséges fiatalokat ismerhetnek meg, szemtanúi lehetnek leleményes munkájuknak, kiváló ötleteiknek.
A Formula Student East nem verseny, nem csapatok, nemzetek rivalizálása, hanem a jövő mérnökeinek izgalmas, magával ragadó tudáspróbája, hangsúlyozta végül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett