Vezető hírek
egyszervolt
Anya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda
A zalaegerszegi Tourinform iroda várostörténetet bemutató tematikus sétáinak sora ezúttal híres megyeszékhelyi, vagy Zalához köthető édesanyák és gyermekeik életét villantotta fel, Tódor Tamás idegenvezető mindenre kiterjedő, alapos felkészültségének köszönhetően.
kultúra
Virrasztás Keresztury Dezső emlékéért
Keresztury Dezső Széchenyi-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Zalaegerszeg szülötte és díszpolgára születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Keresztury-emlékév keretében virrasztásos megemlékezést tartottak a róla elnevezett művelődési házban, a József Attila Városi Tagkönyvtárban.

közélet
Kiemelkedően teljesítettek a bírósági titkárok
Április 26-án tartották az Országos Pervezetési Verseny döntőjét, amelyen az 5 fős zalai csapat első helyezést ért el, valamint egyik tagja különdíjban is részesült.

kortárs
Vonalgyakorlatokból fantáziavárosok
Zalaegerszegen született, a DÉSZI-ben (ma Széchenyi István Technikum) végezte középiskolai tanulmányait, majd a Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Több évtizedig Budapesten élt, aztán családjával visszaköltözött Zalába.
kultúra
Gálaest a Hevesi Sándor Színházban a táncművészet világnapján
A tánc, illetve a táncművészet világnapja alkalmából a zalaegerszegi Gála Társastáncklub Egyesület szervezett műsort. Nemcsak szervezőként voltak jelen a különböző táncstílusokat felvonultató rendezvényen, hanem több korcsoportnyi saját nevelésű táncossal is.

oktató
Művészeti gimnazisták formabontó tárlata
Formabontó elrendezésben állították ki a zalaegerszegi Ady-iskola művészeti gimnazistáinak ez évi munkáit. Az iskola minden évben kiállítást rendez a gimnáziumi évfolyamok alkotásaiból, ám ezúttal eltértek a megszokottól.

olvass!
Keszthelyi sorok és Egymondatok
A Pannon Tükör folyóirat idei második lapszámával együtt mutatták be a 2023-as Egymondatokból készült kötetet.

gazdaság
A SPAR kényelmi termékeivel időt és pénzt is spórolhatsz!
Több mint 60-féle SPAR enjoy. kényelmi termék vár rád a SPAR és INTERSPAR üzletek kínálatában, köztük a nagy slágernek számító majonézes franciasaláta, az almás-sajtos kukoricasaláta, és a tarjás bagett. A SPAR rendszeres akciókkal segít neked abban, hogy az időd mellett pénzt is spórolj!

közélet
Ismét lesz majális a zalaegerszegi Alsóerdőn
Májusban három nagy szabadtéri rendezvénnyel készül a Keresztury VMK és intézményegységei. Több évnyi kihagyás után ismét lesz majális a zalaegerszegi Alsóerdőn. Emellett a pünkösdi hosszú hétvégére és a gyermeknapra is várják majd a közönséget.

kultúra
Ilyent én is tudok? Az absztraktról az Utóvédben
A XX. század eleji absztrakt művészet volt a témája a zalaegerszegi Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések sorozatnak. Az előadó ezúttal Kovács László művészettörténész, képzőművész, az Ady-iskola tanára volt.

civil
Rekordszámú részvétel a nyolcadik koraszülöttfutáson
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya mellett működő Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány a „Másodszor is célba értünk” elnevezésű jótékonysági futását. Az idén rekordszámú nevezés érkezett és összesen 757-en vettek részt a Zalaegerszeg és Keszthely közötti 66 km-es futáson.

közélet
Indul a Kosztolányi utca kétirányúsításának második üteme
Folytatódik Zalaegerszegen a Kosztolányi Dezső utca kétirányúsítása. A beruházás második ütemének nyitánya alkalmából sajtótájékoztatót rendeztek a Baross ligetben. A park környezete (vagyis a Hunyadi-, Kosztolányi- Zrínyi- és Kossuth utcák találkozása) fontos csomópontja lesz az építkezésnek a következő hónapokban.

közélet
Széderestet tartottak Zalaegerszegen
Pészachi széder estére várta a hittestvéreket a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség. A köztudatban zsidó húsvétként, vagy pászkaünnepként is ismert összejövetel a zsidóság egyik legjelentősebb ünnepe.

kultúra
Velencei koponyák, Müller Imre képzőművész kiállítása
Velencei hangulat és színes koponyák, így lehetne röviden összefoglalni Müller Imre alkotóművész kiállítását, amely a Göcseji Múzeum első emeleti kiállítóterében nyílt csütörtökön. A kompozíciók olyan érzéseket keltenek a látogatóban, mint a szerelem, siker, győzelem, szomorúság, melyeket összeköt Velence városának hangulata.

népies
A tárgyalkotó közösségeket erősítik
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac. Az ünnepélyes szerződéskötésre a Tudásközpontban került sor.

sport
Hosszútávú szerződést kötött Muszil Ágnes és a Zalaszám ZAC
A Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Club hosszútávú, a 2028-as Los Angeles-i Olimpiáig tartó szerződést kötött Muszil Ágnes hosszútávfutóval.

oktató
Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát tartottak
Az alternatív energia, a vállalkozások finanszírozási kockázatának vizsgálata és a fizetőképesség értékelése témákban adták elő tudományos diákköri kutatásaikat a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ hallgatói az április 24-én, szerdán megrendezett tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián.

közélet
Díszpolgári címet kapott dr. Kőrösi Lajos háziorvos
Díszpolgári címet adományozott Szentpéterúr önkormányzata dr. Kőrösi Lajos főorvosnak, aki ötven éven keresztül háziorvosként praktizált a községben. A 90 éves háziorvos ma Balatongyörökön él feleségével és aktívan segíti a helyi orvos munkáját.

gazdaság
Indul a Kuponözön a SPAR üzleteiben
Vásárolj legalább 5000 forintért 2024. április 25-től a SPAR és INTERSPAR üzletekben, és a kasszánál 300 forintos kedvezménykupont kapsz, amelyet a következő heti vásárlásaid alkalmával válthatsz be!

oktató
A Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont a legmodernebb tudást nyújtja
Valós gyári, ipari körülmények között a legmodernebb gyakorlati tudást sajátíthatják el a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Kft.-nél a gépészeti szakmák iránt érdeklődő diákok. A korszerű tudást nyújtó képzés elsősorban a helyi vállalatok munkaerőpiaci igényeit tartja szem előtt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Október 23. nemzeti ünnep (18), Zalaszentiván (8), Bartal Kiss Rita (15), Zalaegerszeg MJV (6), Pump track pálya (1), EGERSZEGTOUR (1), Utcatánc-fesztivál (4), fizioterápiás osztály (4), ANNA KARENINA (1), érettségi (1), Relaxáció (1), Viharkár (3), Fazekas-Keramikus Találkozó és Feszt (13), Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter (1), Zalaegerszegi Gondozási Központ (4), millennium (2), Véradók ünnepe (1), Körmösnap (1), Szent Katalin műemlék templom (1), Balaton-part (32)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)