Archivum
1,6 milliárd forint üzemcsarnoképítésre
Újabb 1,6 milliárdos támogatást kap a Modern városok program keretében Zalaegerszeg, mely összegből még az idén megkezdheti a három új csarnok létesítését az északi ipari parkban. A kormány február 3-i támogatási döntéséről sajtótájékoztatón számoltak be a városházán
Újabb támogatást kapott Zalaegerszeg
a Modern városok program keretében
.
Vigh László országgyűlési képviselő elöljáróban arról beszélt, hogy a parlament idén június 12-éig fogadja el a 2017. évi költségvetést, ami 2016-hoz hasonlóan kiszámítható lesz. Kitért arra, hogy 2015-ben 3 százalékos gazdasági növekedést ért el az ország, és az infláció mértéke már harmadik éve 0 százalék volt. Az elmúlt évben 4,3 millióan dolgoztak, az országos munkanélküliségi ráta rekord alacsony szinten, vagyis 6 százalékon állt meg. Zalaegerszegen a 3 százalékos rátával ennél is kedvezőbben alakultak a foglalkoztatási mutatók, melyek tovább javulhatnak az iparfejlesztésre biztosított kormányzati 1,6 milliárdos támogatással. Hangsúlyozta, a kormány célja a teljes foglalkoztatás, ezen belül az, hogy a közmunka helyett minél többen helyezkedjenek el a versenyszférában.
Balaicz Zoltán polgármester örömét fejezte ki, hogy a Mindszenty zarándokközpont megvalósításának 5,7 milliárd forintos támogatása mellett újabb forrás odaítéléséről döntött a kormány Zalaegerszeg javára a Modern városok program keretében. Az iparfejlesztésre szánt 1,6 milliárd forintból országosan is egyedülálló csarnoképítési programot valósíthat meg az önkormányzat.
– Az inkubátorház létesítésének koncepciójában azt a célt fogalmaztuk meg, hogy az itt működő vállalkozások a határozott idejű bérleti jogviszony után saját telephelyet alakítanak ki az ipari parkban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban látjuk, hogy ez ilyen gyorsan nem működik, még egy "állomás" közbeiktatására van szükség – emelte ki. – Ugyanis vannak olyan vállalkozások, melyek a hagyományos inkubátorházi infrastruktúrába már nem illeszkednek bele, mert kinőtték az adott kereteket, vagy már nem tekinthetők célcsoportnak gazdasági teljesítményük alapján, ugyanakkor saját beruházásban még nem tudnak egy nagy üzemcsarnokot létesíteni. Erre a köztes állapotra kínál megoldást a bérelhető üzemcsarnok koncepciója. Ez alapján az önkormányzat három új csarnokot épít meg az északi ipari parkban, melyeket elérhető áron bérbe ad számukra. Így ezek a vállalkozások az elkövetkező években tovább fejlődhetnek, és képessé válhatnak saját telephely létesítésére. De akár meg is vásárolhatják a bérleti díj beszámításával.
Balaicz Zoltán elmondta, a három új üzemcsarnokba gép- és faipari vállalkozások települnek be, közülük az egyik várhatóan már az év végén.
Hangsúlyozta, két programpont együttesen már 7,3 milliárd forintos fejlesztést jelent Zalaegerszeg számára. A Modern városok program keretében olyan hét nagyjelentőségű beruházás valósulhat meg a városban, melyekre évtizedek óta nem volt példa.
(A látványterv az egyik új üzemcsarnokot ábrázolja.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban