Archivum
Látványos építészeti kivitelezések
A ZÁÉV Építőipari Zrt. tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját. Akkor az elkövetkező évek céljaként fogalmazták meg a stabil gazdálkodás fenntartását, és piaci pozíciójuk további erősítését. Magyarország meghatározó magasépítési vállalata idén működésének 66. életévébe lépett. Hogyan látják helyzetüket, jövőjüket, arról Peresztegi Imre vezérigazgatót kérdeztük.
Eredményes évet zár a ZÁÉV Zrt.
– A stratégia, amit kialakítottunk, és ami mentén dolgozunk, azt gondolom, teljesen helyesnek és sikeresnek bizonyult. Ennek eredményeként válhatott a ZÁÉV meghatározó szereplővé a magasépítésben a hazai építőipari piacon. Cégcsoportunknak ahhoz az árbevételi nagyságrendhez, amelyben működni kívánt, erős regionális rendszert kellett felépítenie. A regionális feladatvállalást az indokolta, hogy Zala megyében kevesebb a magasépítési beruházás, továbbá az, hogy nagyvállalatként a munkák elnyerése tekintetében kisebb projektekben nem elvárható eredményt elérni. A nagyobb beruházásokban ellenben igen, ami nemcsak a Dunántúlon és a központi régióban jelent számunkra folyamatosan megbízást, hanem az ország egész területén.
– Számokban kifejezve milyen évet zár a ZÁÉV 2015-ben?
– Építés-szerelési árbevételünk a tervezett szinten várhatóan 15 milliárd forint körül alakul 2015-ben, ami cégcsoport szinten mintegy 16 milliárdos árbevételt jelent. Nyereséggel zárhatjuk az idei évet, annak ellenére, hogy a bérek és a költségek egyaránt emelkedtek. A foglalkoztatotti létszám tekintetében minimális bővítésben gondolkodtunk. Jelenleg 160-170 fő a saját alkalmazottaink száma, a termelő befektetéseinkben 80–100 fő körüli a létszám. Kiemelném, hogy jó együttműködésben dolgozunk a beszállítókkal és alvállalkozókkal a projektek kivitelezésében, melynek alappillére cégünk egyik erőssége, miszerint partnereinket rendre korrekt módon, a szerződésnek megfelelően fizetjük ki.
– Milyen kivitelezéseket végeztek az idén?
– Úgy vélem, az idén kivitelezett projektek is méltán öregbítették a ZÁÉV nevét. A teljesesség igénye nélkül említeném meg Szombathelyen az Agora művelődési és sportház kialakítását, valamint a püspökség számára a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium új épületének létrehozását és kollégiumának felújítását. Körmenden a Batthyány-kastélyban Örökségközpontot alakítottunk ki, és a sportcsarnok bővítését, átalakítását végeztük el. Pécsett Regionális Vérellátó központot építettünk. Ez mind olyan speciális feladat, melyek kivitelezését a ZÁÉV együttműködésben partnereivel tudja vállalni, többnyire a megrendelők megelégedésére.
A megyét tekintve dolgoztunk a hévízi Szent András-kórházban, ahol terápiás centrumot és uszodát építettünk, a keszthelyi kórházban laboratóriumot és orvosi rendelőket, a nagykanizsai kórházban új sürgősségi osztályt alakítottunk ki. Zalaegerszegen a szívcentrum épülete elkészült, a régi kórházi épületek felújításán azonban még dolgozunk konzorciális partnereinkkel együttműködve. Szintén befejeződött Zalaegerszegen a Deák téri lakóingatlan beruházása, amely hozzájárul a Piac tér látványos megújulásához.
– Több ágazatban munkaerőhiányról beszélnek. Mennyire érinti ez a probléma az építőipart?
– Az idei évben érezhetővé vált Nyugat-Dunántúlon az építőipari szakemberek hiánya több szakmában is. A jövőre nézve ez nagy kihívást jelent; hogyan tudunk humánerőforrást biztosítani feladataink megvalósításához. Nemcsak a kétkezi mesteremberek, de irányító mérnökök és építésvezetők is hiányoznak a rendszerből. Cégünk egyébiránt jelentős energiát fordít a szakember-utánpótlásra. Nagykanizsán és Zalaegerszegen évek óta szakmunkásképzést folytatunk, gyakorlati helyszínként tanműhelyeinkben és munkahelyeinken. Fontosnak érezzük a fiatalok képzését, munkába állítását, ebben nemcsak üzleti szempontok vezérelnek bennünket. A szakember-megtartás érdekében július elsejével jelentős bérfejlesztést hajtottunk végre, hogy munkatársainkat versenyképes jövedelemmel tudjuk foglalkoztatni.
Zalaegerszeg önkormányzata ösztöndíjat biztosít a szakképzéshez, a támogatott szakmák között megtalálhatóak az építőipari szakmák is. Külön kiemelendő, hogy nemcsak helyi fiatal, hanem bárki, aki itt, Zalaegerszegen a szakképzésben tanul, ösztöndíjat kap. Ennek üzenete egyértelműen pozitívnak ígérkezik a helyi szakképzett munkaerő leendő biztosításához, és a munkaerő elvándorlásának megfékezéséhez.
A jelenlegi munkaerőhiány mielőbbi megoldása érdekében, úgy vélem, a szakmunkás- és mérnökképzés mellett a technikusképzésre is hasonló figyelmet kell fordítani. Ez az igény jelentkezik az építőiparban is, hiszen a termelés, kivitelezés irányításában jól képzett, középfokú végzettségű szakemberekre is szükség van. A munkaerő megtartásához nemzetgazdasági szinten nagyobb jövedelmet kell biztosítani a kétkezi dolgozóknak a kkv-szektorban, de a nagyvállala-toknál a mesterembereknek is.
– Hogyan tekint a jövő elé, növekedhet az építőipar teljesítménye?
– Azt gondolom, hogy a magasépítésben is lesz annyi feladat az országban, ami kellő alapot ad cégünknek is a további sikereinkhez és a foglalkoztatás fenntartásához. A ZÁÉV az elmúlt években a lakásépítési piac stagnálása következtében a középületek, közintézmények és műemléképületek kivitelezésében találta meg szerepét, amit országszerte projektek sora bizonyít. Ez a tendencia folytatódik, hiszen továbbra is várhatóak beruházások az egészségügy, a műemlékvédelem, az egyéb intézmények és a sport terén. 2016 második felében már megjelennek a gazdaságfejlesztést szolgáló európai uniós pályázati kiírások. Várható a lakásépítés növekedése is, hiszen a kormány által idén bevezetett támogatási konstrukcióknak már érződik a hatása. Ha növekszik a foglalkoztatás, növekszik a reálgazdaság, az embereknek több jövedelme lesz, akkor a fizetőképes kereslet elmozdíthatja az új lakásépítést a mai alacsony szintről – összegzett Peresztegi Imre vezérigazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban