Archivum
A lehúzós árubemutatók ellen
Szuperfotelek, szuperedények, szuperporszívók ötszörös, tízszeres áron, amiket a gyanútlan vásárlók nyakába sóznak az árubemutatókon. Amellett, hogy túlárazottak, gyakorta azokkal az előnyös tulajdonságokkal sem rendelkeznek, melyekkel reklámozzák ezeket. Úgy tűnik, egy új rendelet véget vethet az ilyen fajta lehúzásnak.
Módosították az árubemutatóval kapcsolatos törvényt
Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezetője sajtótájékoztatón ismertette az új jogi szabályozást. E szerint december 12-e óta tilos az árubemutatókat ingyenes ajándékokkal vagy ajándéksorsolással reklámozni, ahogy áruhitelt sem lehet már kínálni. A 2016. január 25-én életbe lépő módosítás pedig kimondja, hogy a közvetlen értékesítéssel foglalkozó cégeknek kötelező ügyfélszolgálatot működtetni a panaszok kivizsgálására és orvoslására székhelyén, telephelyén, fióktelepén, továbbá az árubemutató helye, valamint szervezett utazásnál az indulási hely szerinti megyeszékhelyeken.
A főosztályvezető elmondta azt is, hogy az elmúlt évben nem volt olyan hét, amelyen ne tartottak volna árubemutatót a megyében. A tudomásukra jutott rendezvényeken a fogyasztóvédelem munkatársai is részt vettek, és igyekeztek a jelenlévőket tájékoztatni a visszásságokról.
Jellemző, hogy az eladásra kínált termékeket a piaci ár többszöröséért árusítják. Így például az áruházakban kapható 55 ezer forintos masszázsfotelt 360 ezerért, a 18 ezer forintos edénykészletet 150 ezer, a 30 ezer forintos porszívót 180 ezer forintért. Mindez súlyos anyagi kiadást jelent, az új szabályozásig pedig drága hitelt is jelentett a fő célcsoportként hívott idősek, nyugdíjasok számára. A tisztességtelen kereskedelem veszélyei más esetekben is fenyegetik az időseket. Télen gyakori, hogy nyílászárók szigetelésére kapnak akár százezer forintos ajánlatot, miközben a szigetelőcsíkok bolti méterára egy-kétszáz forint.
Miért is esnek csapdába az árubemutatón jelenlévők, akik között a fiatalabb korosztály is jelen van már? Nos, a programot levezetőknek nagy gyakorlatuk van abban, hogy a megjelentek bizalmát elnyerjék. A szándékosan felfokozott érzelmi állapot márpedig könnyelmű döntésekhez vezet, amiből gyakorta hidegzuhany ébreszt. "Valóban a legkedvezőbb áron vásároltunk, valóban azt kaptuk a pénzükért, amit ígértek." Az esetek többségében nem.
Molnár Sándor ezzel kapcsolatban elmondta, az elmúlt évben az árubemutatókat követően folyamatosak voltak a telefonos és a személyes megkeresések, a karácsonyi időszakban pedig naponta fordultak hozzájuk a panaszosok.
A termékbemutatón történt vásárlással kapcsolatos legfontosabb tudnivaló – mivel ez üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek számít – a fogyasztó 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.
A meggyőzésnek és vásárlásnak még számtalan eszköze illetve csapdája lehet (további megkeresés, számla, jótállási jegy hiánya stb.), ezért tájékozódjanak akár a fogyasztóvédelem hatósági tanácsadó irodájában, mielőtt árubemutatós vásárlásra adják a fejüket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen