Archivum
Kéményseprő köszöntötte a várost
A hagyományokhoz híven kéményseprő látogatott az új esztendő első munkanapján a városházára. A Lángőr '94 Kft. ügyvezetőjét, Havasi Zoltánt, valamint Kerkai László kéményseprőt Balaicz Zoltán polgármester fogadta. Havasi Zoltán elmondta: 1995. januárja óta látogatják meg a kéményseprők év elején a megye városainak polgármestereit, hogy szerencsét és boldog új évet kívánjanak a városvezetésnek, illetve rajtuk keresztül a lakosságnak.
Eddig úgy gondolták, hogy a kéményseprőkhöz kötődő szerencsehozó babona azzal van összefüggésben, hogy régen az ő munkájuk következtében sikerült megelőzni a falvakban a kéménytüzeket. Ma már azonban egyre inkább az a valószínű, hogy a korommal kapcsolatos a hiedelem. A korom ugyanis – ami rátapad a kéményseprő ruhájára – a mákhoz, lencséhez hasonlóan aprószemű, és mint ilyen, szerencsét, gazdagságot, bőséget hoz.
Zalaegerszegen összesen öt kéményseprő teljesít szolgálatot, akik rendszeresen ellenőrzik a város kéményeit, tüzelőrendszereit. Mint azt Kerkai László elárulta: napjainkban a legtöbb problémát a szén-monoxid szivárgás okozza. Szerencsére az elmúlt években haláleset nem történt a városban, ám balesetek igen. A visszaszivárgást leginkább nem a régi kazánok és kémények okozzák, hanem a műanyag nyílászárók és páraelszívók, amik miatt elfogy a levegő a lakásokban.
A szakemberek szerint célszerű szén-monoxid mérőt vásárolni, szellőzőt kialakítani és rendszeresen ellenőriztetni a kazánokat. A kéményseprők idén is bíznak a lakosság együttműködésében, amire többnyire jó példák vannak a városban, hiszen az itt élők általában partnerek az ellenőrzésben.
Balaicz Zoltán polgármester a szokásoknak megfelelően pezsgős koccintás keretében köszönte meg az év eleji látogatást. S, hogy biztosan szerencsénk legyen, a kéményseprő kabátgombját is megfogta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért