Archivum
Letenye: lendületben a város
Az egészségház ünnepélyes átadásával zárultak az ez évi beruházások Letenyén. A Mura városában már javában az ünnepekre készülnek, a ráhangolódás jegyében szervezték meg az adventi nyitókoncertet, aznap és a következő hétvégén az adventi vásárt. Hogyan telt el a 2015-ös esztendő, Farkas Szilárd polgármestertől érdeklődtünk.
Beruházásokkal teli esztendőtől búcsúznak
– Idén közel másfél milliárdos költségvetéssel gazdálkodhatunk. Pozitív változásnak érzékelhettük az adózási morál javulását is, mind a vállalkozók, mind a magánszemélyek igyekeztek időben teljesíteni iparűzési és idegenforgalmi adóik befizetését. Az ez évre tervezett fejlesztéseket javarészt sikerült megvalósítanunk. A sort művészetoktatási intézményünkkel kezdeném, melynek fenntartója a KLIK, de működtetését önkormányzatunk biztosítja. Önerőből karbantartás jellegű munkákat végeztünk, ami a mosdók felújítását, nyílászárók cseréjét valamint a főépület homlokzatának rendbetételét jelentette. Az iskola kerítése megújult felajánlásból. Az óvodában és az általános iskolában energiaracionalizálást hajtottunk végre egy KEOP-os pályázati projektben. A kivitelezés homlokzati hőszigetelést, fűtésrekonstrukciót valamint hőszivattyú-berendezés beépítését foglalta magában. Önerőből egy kisebb tornaszobát is kialakítottunk az általános iskolában.
A Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár tánctermének és klubhelyiségeinek szigetelését, festését, parkettázását szintén önerőből valósítjuk meg. A munkálatokkal az év végére készülünk el. A Szapáry–Andrássy kastély teljes körű rekonstrukciójára mindazon-által nagy szükség lenne. A közel 600 millió forintos beruházás a TOP-programba nem fér bele, ezért a KEOP-programban próbálunk rá majd forrást teremteni.
– Idén az egészségház rekonstrukcióján is dolgoztak.
– A kivitelezést még tavaly kezdtük el, és idén fejeztük be. A jelentősen megszépült épületet december 4-én adtuk át. Háziorvosok, gyermekorvos, két fogorvos, valamint a védőnői szolgálat kapott benne helyet, illetve viszszaköltöztek a járóbeteg-szakrendelések, melyeket a Kanizsai Dorottya Kórház lát el. A korszerű diagnosztikát négydimenziós ultrahangkészülék is segíti. Az önkormányzat 45 millió forint saját erőt tett hozzá, így a pályázati támogatással együtt több, mint 270 millióba került a beruházás. Az üresen álló gyermekorvosi rendelő épületében bölcsődét tervezünk kialakítani az elkövetkező években. Járási székhelyként ezt az ellátást is biztosítani szeretnénk a térségben.
Elkészült a Boldog Buzád kilátótorony is, amit tavasszal adunk át. A szomszédságában működik a Letenyei Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesületének boronapincéje. Mivel mindkét létesítmény Zajk közigazgatási területén található, a településsel közösen gondolkodunk turisztikai attrakciók létrehozásában. Az Öreghegyi út aszfaltozását december közepére fejezzük be, de tervezzük a zajki- és a béci-hegyi út helyreállítását is. Az önerős rekonstrukciót turisztikai szempontok is indokolják, hogy könnyen megközelíthetővé váljon a kilátótorony és a boronapince.
– Hol tart a tavalyi árvízkárok helyreállítása?
– Vis maior pályázat keretében a közelmúltban helyükre kerültek az új faszerkezetű csúszásmentes hidak a Béci-patakon a Béke utcában. Még az idén átadjuk, hogy járhatóak legyenek a gyalogos forgalom számára. Az árvízveszély csökkentése érdekében már egyeztettünk a nyugat-dunántúli vízüggyel a patak medrének kikotrásáról, kitisztításáról.
– Milyen fejlesztéseket terveznek jövőre?
– Letenye jövőbeni fejlődésének legfontosabb záloga a TOP-program, melyben mintegy 1,1 milliárd forint felhasználása áll rendelkezésre 2020-ig. Az elképzelések több területet érintve most formálódnak, így a pályázatok első körében szociális város-rehabilitációban, zöld város kialakításában, ipari parkok fejlesztésében, agrár-logisztikában, valamint barnamezős beruházások megvalósításában gondolkodunk. A fejlesztési lehetőségek közül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Mura-programot sem, amely a térség turizmus- és gazdaságfejlesztési elképzeléseit is taglalni fogja a jövőre nézve.
Idén a költségvetésben elkülönített pénzekből valósítottuk meg épületeink felújítását. Ezt jövőre is folytatni szeretnénk, többek között a könyvtár tetőszerkezetének rekonstrukciójával. Az általános iskolában a vizesblokkok, valamint az elektromos hálózat cseréjét szeretnénk elvégezni. Fontos változás életünkben, hogy január elsejével megkezdi működését a Letenyei Család- és Gyermekjóléti Központ, melynek létrehozásáról a közelmúltban döntött képviselő-testületünk. A központ szolgálat ellátási területéhez a közös önkormányzati hivatal települései, Murarátka, Zajk valamint Kistolmács tartoznak.
– Ünnepi díszbe öltöztették a főteret.
– A főtéren felállított karácsonyfával és adventi koszorúval, valamint a már lezajlott adventi koncerttel és vásárral próbáltunk, próbálunk ünnepi hangulatot teremteni lakosaink számára, nem kifelejtve a mig-ránshelyzet miatt itt állomásozó katonákat, rendőröket. Őket korábban is bevontuk rendezvényeinkbe, legutóbb a Hóvirág Óvoda által szervezett Márton-napi lámpásjáráson vettek részt. Sokan karácsonykor is kénytelenek itt maradni a városban, őket december 23-án családias hangulatú ünnepi műsorra várjuk. Jelenleg nyugalom van a határon, a katonákat átvezényelték máshova, de helyüket fenn kell tartani. Elköltözött a technikai ellátócsoport és a készenléti rendőrség is.
Mozgalmas évet hagyhatunk magunk mögött, a beruházások lebonyolítása mellett a legjobb tudásunk és lehetőségeink szerint igyekeztünk eleget tenni az állampolgári igényeknek. Jövőre is ebben a szellemben kívánjuk folytatni a munkát az itt élők megelégedésére – hangsúlyozta Farkas Szilárd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban