Archivum
Már mérleget lehet vonni
A 2007-2013-ig tartó programozási időszakban 8200 milliárd forintos kerettel rendelkezett Magyarország. 2012 nyarán még igen nagyarányú, 25-30 százalékos forrásvesztéssel számolt az Európai Bizottság, az idei évben minden eddiginél nagyobb kifizetést teljesített az ország.
Az uniós források kifizetéséről
Egy hónappal a zárás előtt országosan 2238 milliárd forint került kifizetésre számla, illetve előleg formájában – fogalmazott sajtótájékoztatóján Manninger Jenő országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Mint fogalmazott, az előző ciklus kifizetéseiből mérleget lehet vonni, és megállapítható, hogy jó lesz az uniós források felhasználása. "Az idei évben november végéig az eddigi összes kifizetések tekintetében elértük a 8900 milliárd forintot" - mondta. Az eddig jóváhagyott támogatások felét közlekedésfejlesztési illetve környezetfejlesztési projektek teszik ki. Emellett jelentős támogatásban részesültek az oktatási, foglalkoztatási, vállalkozásfejlesztési és egészségügyi projektek. Országosan 537 kilométer utat építettek, 2849 kilométert felújítottak. Megépült 1066 kilométer kerékpárút és felújításra került 216 kilométer vasútvonal.
Manninger Jenő jelezte: még az idén átadják a 61-es fűút nagykanizsai elkerülő szakaszát és elkészül a Festetics kastély parkja is. Említett elhúzódó nagyberuházást (zalalövői elkerülő út), a zalaegerszegi megyei kórház esetében viszont elmondta: közel 5 milliárd forintot sikerült eddig lehívni, 2016-ra eszközbeszerzések maradtak, melyek folyamatosan teljesülnek. Zala megyében mintegy 37 milliárdod sikerült lehívni.
A sajtótájékoztatón Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke a kisebb településeken megvalósuló uniós fejlesztésekről szólt, majd elhangzott, a következő, 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban a TOP programból mintegy 42 milliárd forint jön Zalába, a megyei jogú városok támogatásával együtt (Zalaegerszeg esetében ez 11,2 milliárd forint.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért